Aktuális

Mindenhol elérhetővé teszik – talpra állítja a betegeket a két leghatásosabb koronavírus-gyógyszer

H. N. Zs.

Létrehozva: 2020.11.21.

Magyarország minden lehetőséget megragad, hogy felvegye a harcot a világot rettegésben tartó koronavírus-járvánnyal szemben. Hajszálnyira vagyunk a vakcinától, dübörög a vérplazmaterápia, a betegség ellen hatásos gyógyszerek gyártásában pedig önellátásra törekszünk.

Középsúlyos állapotban kapják a remdesivirt

A remdesivir nevű készítményt az ebola vírus ellen fejlesztették ki, de ott nem aratott kirobbanó sikert. A vizsgálatok azonban bebizonyították, a koronavírus ellen a szer igencsak hatásos. Az infúziós készítmény középsúlyos állapotú koronavírusos betegeknek adható.

– Ezt a gyógyszert lehet idehaza alkalmazni, ugyanis rendelkezik európai forgalomba hozatali engedéllyel – magyarázta a Borsnak Kovács L. Gábor professzor, a remdesivir klinikai vizsgálatával foglalkozó egyetemi együttműködés, a HECRIN Konzorcium vezetője. – Mivel ezt a gyógyszert egyetlen egy cég gyártja, övék a licence, és világszerte rengeteg a beteg, nagyon nehéz, szinte lehetetlen beszerezni. Éppen ezért döntött úgy a magyar állam, hogy idehaza is el kell kezdeni az előállítását és klinikai vizsgálati keretek közt kell alkalmazni – mutatott rá a Pécsi Tudományegyetem professzora.

Szerencsére van egy kiskapu, így bár forgalomba nem hozható a Richter Gedeon által legyártott kísérleti készítmény, klinikai vizsgálatok során alkalmazható, amivel emberek százainak életét lehet megmenteni. – A kormány gőzerővel dolgozik rajta, hogy az eredeti terméket is behozzák, hiszen annak alkalmazása jóval kevesebb adminisztrációt igényel. A klinikai vizsgálatokra állami forrást kaptunk, 540 beteg – térítésmentesen – már meg is kapta a gyógyszert, és egyetlen egy be­teg sem produkált súlyos mellékhatásokat.

Három és fél héttel ezelőtt a remdesivirt még csak hét kórházban alkalmazták, de ebben ezen a héten nagy előrelépés történt.

Az Operatív Törzs elrendelte, hogy a jövőben a remdesivirt minden COVID-kórházban hozzáférhetővé kell tenni. Hétfőtől 78 kórházban alkalmazható a remdesivir.

Favipiravir az enyhe tüneteseknek

A favipiravir gyógyszert öt évvel ezelőtt az influenza kezelésére Japánban dolgozták ki, engedélyezték és hozták forgalomba.

– Ez a gyógyszer az Európai Unióban eddig nem került engedélyezésre. A japánok fél évvel ezelőtt hozták nyilvánosságra, hogy a gyógyszer csökkenti a koronavírus okozta enyhe tüneteket. Később ezt egy átfogó tanulmányban megerősítették – magyarázta a szakember.

Mivel európai forgalomba hozatali engedélye nincs, csak különleges körülmények között – klinikai vizsgálatok során vagy veszélyhelyzetben – alkalmazható.

– A japán készítmény klinikai vizsgálatai hazánkban is megindultak. Eközben azonban a rendkívüli járványkörülményekre tekintettel veszélyhelyzeti forgalombahozatali engedélyt kapott és mivel már van belőle elegendő, nagy tételben alkalmazzák a kórházak szakrendelőiben – világított rá Kovács L. Gábor, aki hozzátette: kismamáknak, vesebetegeknek és köszvénnyel küzdőknek nem adható a tabletta, és minden lehetséges módon elkerülendő a kezelés alatti teherbe esés.

A magyar állam arra törekszik, hogy a koronavírus ellen hatékony gyógyszerekből önellátó legyen az ország, így a favipiravir gyártásába is belefog. Mivel itt nincs európai engedély, nekünk kell majd a hatásosságot és a biztonságosságot is bizonyítani, ami miatt a folyamat hosszabb és bonyolultabb lesz – zárta a professzor.

Hány embert kell beoltani?

Kiemelten fontos a koronavírus elleni vakcina hatékonysága, mert egy több mint 90 százalékban hatékony oltásnál elég a lakosság 50–60 százalékát beoltani ahhoz, hogy nagyobb járvány ne alakuljon ki – magyarázta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztyályvezető főorvosa a köztévében.

Ha az oltóanyag csak 70–80 százalékban hatékony, a lakosság 80–90 százalékát is be kell oltani, hogy a járványt meg lehessen fékezni.

Karnyújtásnyira vagyunk a vakcináktól

Csütörtökön megérkezett a koronavírus ellen kifejlesztett, Sputnik-V nevű orosz vakcina mintája a fővárosba, amit a gyártó 92 százalékban hatékonynak ígér. 

– A kormány minden létező erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy a lehető legtöbb forrásból, a legjobb minőségű és legbiztosabb hatékonyságú vakcinát biztosítsuk a magyar emberek számára, az életük és egészségük megvédése érdekében. Magyarország az első olyan európai ország, amely orosz oltóanyagmintát kapott – közölte csütörtök délután Facebook-ol­dalán a külgazdasági és külügyminiszter.

A vakcinát az elkövetkezendő időszakban a magyar szakemberek fogják tanulmányozni, hogy a lehető legmegalapozottabb döntést hozzák az esetleges felhasználásáról.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138617_auto_resized.jpg
origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713401109
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139035_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kóbor János és Benkő László forog a sírjában” - Molnár György őszintén beszélt Cikivel való rossz viszonyáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139624_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk – Orbán Viktor az Európai Parlament vezetőinek leváltására készül + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134051_auto_resized.jpg
life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139544_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713401109
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713401109
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713401109
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139350_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Versenyzőtársai céltáblájává vált a TV2 sztárja: Úgy éreztem, ez már sok, feladom az egészet!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713401109
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni