Aktuális

370 ezer embert tesztelnek csaknem 17 ezer helyszínen a következő napokban Magyarországon

Bors

Létrehozva: 2020.11.20.

Forrás: MTI/MÁTHÉ ZOLTÁN

Több mint 16 ezer helyszínen mintegy 370 ezer ember tesztelését jelenti a péntektől kezdődő tesztelési-program – jelentette be György István területi közigazgatásért felelős államtitkár az Operatív Törzs pénteki tájékoztatóján. Közölte, a vizsgálat önkéntes, de arra érte az érintetteket, hogy jelenjenek meg a tesztelés helyszínén és vegyenek részt abban. Müller Cecília szerint a legújabb fertőzöttségi adatok a lakosság fegyelmezettsége miatt csökkenő tendenciát mutatnak, a maszk viselése hatékony a járvány terjedésének lassítására. Két hét kell ahhoz, hogy megtudhassuk, milyen eredményhez vezetnek a korlátozások.

Pénteken elkezdődött a szociális intézményekben a tesztelés – jelentett be György István.
Első körben a szociális intézményekben, majd jövő héten a bölcsődékben, óvodákban, iskolákban és egészségügyi intézményekben kezdődik a tesztelés.

Összesen 16 691 helyszínen mintegy 370 ezer embert vizsgálnak meg.

Komoly előkészítő munka előzte meg a tesztelést, amely bölcsődékben, pedagógusok megyei szinten a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezésében valósul meg. Összesen ezer mintavevő csapat vesz részt országos szinten a szűrésben és antigén gyorsteszttel tesztelik a dolgozókat. A kormány ebben a példátlan műveletben orvostanhallgatók segítségét is kéri – mondta György. 

15 ezer helyszín egy hét alatt

A szűrés célja, az emberi életek védelme, a vírus terjedésének csökkentése és az, hogy teljes képet kapjunk a vírushelyzetről ebben a szférában. Három helyszínre jutnak el az egyes egységek naponta Az egyetemeknek egységenként két orvostanhallgatót kell biztosítani egy-egy egységhez.
A kormányhivatalok egy adminisztrációs munkatársat és egy sofőr adnak. A kormányhivatalok lesznek azok, akik összeállítják meglátogatni készült intézményeket.

Egy egységnek egy nap három helyszínre kell eljutnia. Így ezer egység egy nap alatt háromezer, öt nap alatt 15 ezer helyszínre juthat el. Iskolákban és bölcsődékben, óvodákban hétköznap, míg szociális intézményekben hétvégén is. A logisztikát a kormányhivatalok biztosítják, így a tesztelési védőfelszereléseket és a gépjárműveket. A védőfelszerelés részei: plexi, FFP2 maszk, kesztyű – mondta az államtitkár. 

AZ EGYETEMISTÁK NAPI ÖTEZER, HÉTVÉGÉN 7 500 FORINT DÍJAZÁSBAN RÉSZESÜLNEK.

Napi étkeztetést is kapnak és szükség szerint szállást is. Kéthetente cserélik a csapatokat, és az itt töltött időt kreditként is figyelembe veszik.

A HALLGATÓKAT A NEPTUNON KERESZTÜL MÁR ÉRTESÍTETTÉK ÉS TELEFONON VALAMINT E-MAILEN TÁJÉKOZTATJÁK ŐKET. AKINÉL POZITÍV EREDMÉNYT ÁLLAPÍTANAK MEG, ANNAK HÁZI KARANTÉNBA KELL VONULNIA ÉS ÉRTESÍTENÉ HÁZIORVOSÁT.

Széleskörű társadalmi összefogás előzte meg a tesztelést, az ITM, kormányhivatalok és az orvosegyetemek részvételével – mondta végül György István.

A legfrissebb adatok javulóak

üller Cecília országos tiszti főorvos a friss adatokat ismertetve elmondta, hogy az elmúlt 24 órában 4 440 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 165 901 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Meghalt 96 beteg, így az áldozatok száma 3 568 főre emelkedett. 38 074-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 124 259 fő. Jelenleg 7 512 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 604-an vannak lélegeztetőgépen.

Ezek az adatok a korábbiaknál kedvezőbbek, amely a fegyelmezettebb maszkviselésnek is köszönhető – fogalmazott, de ebből még nem lehet következtetést levonni, hiszen az intézkedések bevezetésétől számított időtől számított két hét után lesznek láthatók.

A járvány kezdete óta a szociális intézmények 26 százalékban, 417 otthonban, regisztráltak fertőzést. Ezek mértéke az egy-egy esetszámtól egészen a 60 százalékos fertőzöttségig terjedt. Hat olyan intézmény van, amely az első hullámban is érintett volt.

A szociális intézményekben 5 940 fő pozitív esetet regisztráltak, ez az összes gondozott 6 százaléka. A járvány tavaszi kezdete óta 1 175 fő szorult kórházi ellátásra, és 586 fő halt meg. 

Több százan sértették meg a kijárási tilalmat

Az elmúlt 24 órában 327 emberrel szemben intézkedett a kijárási tilalom megsértése miatt a rendőrség – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese pénteki online sajtótájékoztatón. Kiss Róbert alezredes közölte, 326-an ténylegesen megszegték ezt a korlátozást, közülük pedig egy személy nem tartotta be a kutyasétáltatás ötszáz méteres körzetére vonatkozó szabályt.

A NOVEMBER 4-ÉN ÉLETBE LÉPETT KIJÁRÁSI KORLÁTOZÁS, VALAMINT A NOVEMBER 10-TŐL HATÁLYBAN LÉVŐ KIJÁRÁSI TILALOM ELLENŐRZÉSE ÓTA EDDIG 4364 EMBERREL SZEMBEN INTÉZKEDTEK A RENDŐRÖK A TILALOMRA ÉS KORLÁTOZÁSRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK MEGSZEGÉSE MIATT – ismertette az alezredes.

Csütörtökön 345 emberrel szemben intézkedtek, amiért nem vagy nem helyesen viselték a maszkot. A legtöbbször, 299 alkalommal a 10 ezernél nagyobb lakosságszámú településeken a helyi rendeletnek nem tettek eleget a szabálytalankodók. Közülük 94-et figyelmeztettek, 135 emberrel szemben helyszíni bírságot szabtak ki és 70 feljelentést tettek – mondta az alezredes.

A tömegközlekedésben és a megállókban öt emberrel szemben, az üzletekben és bevásárló központokban 40 emberrel szemben intézkedtek ugyancsak a maszkviselési szabályok be nem tartása miatt.

Ismertette: az üzletek és szolgáltatók korlátozott nyitva tartására vonatkozó előírásokat is ellenőrizték csütörtökön, hat ilyen hely bezáratásáról döntöttek, ebből öt a fővárosban történt. Eddig összesen 65 helyet zárattak be a szabályok be nem tartása miatt.

Az elmúlt 24 órában 7671 hatósági házi karantént rendelt el, így összesen 42241-en vannak hatósági házi karanténban. Közülük 3907-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze azt, betartják-e a karanténszabályokat.A rendőrök a külföldiek átutazására vonatkozó szabályok megsértése miatt csütörtökön 66 alkalommal, az előírások szeptember 1-jei hatályba lépése óta pedig összesen 6142-szer intézkedtek – tudatta Kiss Róbert.

Akut betegek nem kapnak védőoltást 

Akinek akut betegsége van, nem kap  influenza-elleni védőoltást. Aki karanténban van szoros kontaktként vagy koronavírusos, szintén. Ugyanakkor szükségtelen meggyőződni az aktuális állapotról, hiszen más, egyéb fertőző betegségnél sem vizsgáljuk, nem okoz többletkockázatot, hogy tünetmentes személyt beoltunk – mondta kérdésre Müller Cecília. 

A versenyszerűen sportoló csapatok tagjai a szálláshelyen vagy a versenyhelyszínen tartózkodhatnak. Csoportosan közlekedhetnek. Mindenkinek a találkozók előtt negatív teszttel kell rendelkezni –
mondta kérdésre Kiss Róbert.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146195_auto_resized.jpg
origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713600913
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141359_auto_resized.jpg
vg.hu

Újabb négysávos utat adtak át Magyarországon – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713600913
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713600913
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713600913
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól