Aktuális

Horror Versenden - Szülés után égette el kisbabáját Krisztina

F. G.

Létrehozva: 2019.12.20.

Megfojtotta, majd tüzet rakott az udvaron, és megpróbálta el­égetni újszülöttjét az a versendi nő, akit szerdán vett őrizetbe a rendőrség.

Forrás: Facebook

A 36 éves S. Krisztina egy hete szült, a baba maradványait egy festékesvödörben, szekrényben elrejtve a kertben találták meg a nyomozók.

Nem akarom többet látni, menjen csak a börtönbe! – fa­kadt ki a Borsnak Krisztina férje, aki még mindig a történtek hatása alatt áll. F. Zsoltot a munkahelyéről vitték el a nyomozók, de csak a házkutatás után tudta meg, mi történt. 

Ott volt hátul egy festékesdobozban, már ami megmaradt be­lőle. A feleségem más­fél hete takarított az udvaron, tüzet is rakott, valószínűleg akkor égette meg a gyereket – mondta a Borsnak a férj, aki azt állítja, nem tudta, hogy a felesége terhes, ezt megosztotta a közösségi oldalán is.

„Én nem tudtam semmiről. Három hónapja külön al­szunk! Ahol négy gyerek tud enni, ott öt is. Nekem ez a legnagyobb fájdalom!” – írta Zsolt.

A rendőrség lakossági bejelentés miatt vonult ki a helyszínre. Arról érkezett bejelentés, hogy egy állapotos versendi nő valószínűleg titkon szülte meg gyermekét, majd a csecsemőt eltüntette valahová.

Az asszony először ta­gadott, majd az orvosi vizsgálat után mindent beismert. Jelenleg kórházban kezelik, nincs kihallgatható állapotban, a Baranya Megyei Rendőr-fő­kapitányság emberölés elkövetése miatt nyomozást rendelt el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715050212
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715050212
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715050212
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715050212
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?