Celeb

Demjén Ferenc: Felépültem, csak egy koncert hiányzik

uv

Létrehozva: 2021.02.04.

Az ország Rózsija megtörte a csendet, exkluzív interjút adott a Borsnak. Az énekeslegenda jól van, és lapunknak arról beszélt: várja, hogy újra színpadra lépjen.

Forrás: MTI

Visszatérése óriási sikert hozott 2019-ben, a Papp László Budapest Sportarénában, amiről a Bors is tudósított. A hatalmas csarnokban egy gombostűt nem lehetett leejteni, óriási üdvrivalgás fogadta Rózsit. Tavaly a járvány berobbanása előtt adott két koncertet, valamint nyáron néhány szabadtéri fellépésen, köztük a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lépett közönsége elé. S amint lehetőség lesz rá, újra koncertezni fog, ami az idén a születésnapja okán a 75-ös szám körül forog majd. Ez az év végén az Arénában csúcsosodik ki.

– Több mint egy éve volt ez az arénás koncert, s bár én nagyon jól elvagyok idehaza a birtokon, azért egy jó koncert már hiányzik. De addig is zenélek, sorra születnek az új dalok, és türelmesen kivárom az időt, amikor újra lehetőség lesz a fellépésekre – kezdte a Borsnak Rózsi, aki elárulta, teljesen elszigetelten él dióspusztai birtokán, hogy a vírust elkerülje.

Bevásárolni is csupán egy héten egyszer járnak, nemigen lépnek ki a tízhektáros farmról, ahol az ősfák, a halastó, s a megannyi állat közelsége igazi idillt biztosít számukra. Nem véletlen, hogy a két évvel ezelőtti csípőműtétje utáni rehabilitációját is otthon töltötte az énekes, amiből – a Borsnak elárulta – mára teljesen felépült, pedig járni is újra kellett tanulnia.

– Már el is felejtettem, hogy volt egy ilyen műtétem. Nagyon jól vagyok, mondhatni újra a régi. Csak a vakcinát várom és azt, hogy mindenki, így én is be legyek oltva, és visszatérjen az élet a régi kerékvágásba. Addig pedig sokat sétálok, zenélek, olvasok. Naprakész vagyok mindenből, legyen szó az országról, zenéről, bármiről. S persze a szomorú dolgok, tragédiák híre is utolért – komorodott el a hangja az énekesnek, utalva szeretett pályatársai, Bergendy István, Balázs Fecó, Mihály Tamás és Benkő László halálára.

– Sajnos nem lehettem ott a temetésükön, a vírus óta egyáltalán nem utazunk fel a fővárosba. Odafönn elkerülhetetlen lenne egy-egy kézfogás, ölelés. Mélyen megrázott a barátaim távozása, és rengeteget gondolok rájuk. Évtizedek kötöttek minket össze, s a haláluk jó ideig feldolgozhatatlan még… Bár a zenészt lesújtották a történtek, igyekszik pozitívan látni a jövőt. La­punknak azt is el­mondta, milyen tervei vannak.

– Sok mindent elértem, de egy nagy vágyam van, hogy ne legyen áskálódás, csatározás, s hogy szabad élet és alkotási időszak következhessen még az elkövetkezendő évtizedekben. Azt hiszem, ezt a fajta szabadságot, boldogságot és jólétet szeretném még megélni.     

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713463218
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713463218
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139243_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

3 kihagyhatatlan karalábéleves, amit imádni fog az egész család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713463218
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713463218
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók