Eltűnt villanyszerelők

Megúszhatja a villanyszerelők megölésével vádolt É. Imre? Furcsa dolgot szúrt ki a bíróság

Mongyi Nikolett

Létrehozva: 2024.05.24.

Közel egy éve rendelték el, hogy újra centiről-centire ássák fel É.Imre ikrényi horrortanyáját. Erre a mai napig nem került sor a rengeteg engedélyeztetés miatt. Azonban a bíróságon fény derült egy sokkoló részletre: hat évvel ezelőtt se vizsgálta át a hatóság a telket, legalábbis nincs nyoma az iratokban, ezért kellett elrendelni a mostani vizsgálatot.

Megdöbbenő fejleményekkel folytatódott a két villanyszerelő megölésével vádolt É. Imre tárgyalása. A bíró bejelentette: semmilyen bizonyítékot, dokumentumot nem talált arra vonatkozóan, hogy Zoltán eltűnése után a hatóság átkutatta volna É. Imre ikrényi horrortanyáját. Így jogosan merül fel a kérdés, hogy ha voltak is perdöntő bizonyítékok a telken, azok ennyi év elteltével még fellelhetők-e vagy már rég megsemmisültek?

A horrortanya tele volt hordva hulladékkal Fotó: Keller Matyas - kemafoto.hu

A tanyájára csalta a villanyszerelőket

Ahogyan az ismeretes, É. Imre vállalkozó volt az, aki először, még 2015-ben találkozóra hívta korábbi dolgozóját, Orlik Vilmost, majd 2018. március 31-én Mácsik Zoltánt. A két férfit azóta senki sem látta, nyomtalanul eltűntek. A gyanú szerint mind a kettőt az ikrényi tanyájára csalta, ahol brutálisan kivégezte őket, majd eltüntette a holttestüket.

Zoltánt az említett napon az abdai benzinkút melletti területre hívta, azt állítva, hogy megfizeti a villanyszerelőnek a tartozását. Ezen a részen nincs kamera. Azonban Zoltán tévedésből a benzinkútra állt be, erről bizonyító erejű felvételek készültek. Ezután É. Imre egy villanymotor bekötésére kérte meg Zoltánt, majd egy építési területre csalta. Erről csak később derült ki, hogy az a saját ikrényi telke. A telken végül egy aknába kellett bemásznia a családapának.

Mi történhetett az ikrényi telken? Fotó: Keller Matyas - kemafoto.hu

Elrendelték a horrortanya feltúrását

A bíró a folytatólagos gyilkossági per során elrendelte, hogy ismét át kell kutatni az ikrényi telket.

- Elrendelte a bíró, hogy lássanak azonnal munkához a szakemberek. Azt mondják, hogy a honvédség emberei jönnek, meg a Nemzeti Nyomozó Iroda illetékesei és kutyákat is hoznak, munkagépeket, jön a győri rendőrségtől több nyomozó, illetve a környezetvédelmi hatóság is. Azt mondták, hogy ha olyan hulladékot találnak, ami környezetszennyező, akkor emiatt is eljárást indítanak É. Imrével szemben. A hulladékot pedig megsemmisítik. A telken található földet 10-20 centiméterre feltúrják és bevizsgálják, továbbá az ott található tavat leengedik és átvizsgálják – nyilatkozta korábban Zoltán felesége, Márti.

Lassan már egy év telt el a bírósági döntés óta, ám azóta sem történt meg a telek feltárása. Információink szerint az engedélyek beszerzése miatt húzódott el a kutatás. Emellett úgy tudjuk, hogy engedély nélküli vezetékek húzódnak a horrortanyán. Bár É. Imre a bíróságnak nagyjából lerajzolta, hogy hol futnak, a hatóság nem kockáztathat egy esetleges életveszélyt.

Hat éve nem végezték el a vizsgálatot?

Komoly mulasztás történhetett a hatóság részéről? Kiderült: nincs bizonyíték arra, hogy hat évvel ezelőtt, Zoltán eltűnése után átkutatták az ikrényi horrortanyát. Mindezt a bíró árulta el a legutóbbi tárgyaláson.  

Azért rendelte el a bíró úr az új kutatást a tárgyaláson, mert nem talált bizonyítékot arról, hogy annak idején, hat éve a hatóság feltárta volna a telket. Nem találta a számlákat, a költségeket semmit. Elvileg arról van papír, hogy el volt rendelve, de semmi sem támasztotta alá, hogy ezt valóban el is végezték

 – mesélte Márti.

DSC_9952
A gyanúsított megijedt, amikor megtudta, milyen alaposan át akarják kutatni a telkét  Fotó: Csapó Balázs

Még el sem kezdődött a kutatás, máris védekezett

A horrortanya átkutatásához É. Imrének is volt egy-két szava.

A szakemberek centiről-centire fogják felszedni majd a talajt, ami miatt É. Imre megijedhetett. Amikor az ügyész elmondta, hogy milyen szakemberek lesznek jelen a kutatás során, akkor a gyanúsított is szót kért. Azt mondta, hogy lesz-e olyan szakember, akinek az a feladata, hogy biztosítsa a helyszínt, hiszen az ő kertjébe már többször betörtek , bármit bevihettek oda. Azt mondta, hogy úgyse fognak semmit se találni, de ha mégis, akkor csakis betörés miatt kerülhetett oda. Az ügyész annyit reagált csak, hogy érti, mire gondol, de megnyugtatta, hogy a szakemberek be tudják bizonyítani azt is, hogy amit találnak, az mikor került oda.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek