Villanyszerelő

"Ne ölelje meg a gyerekeit" - felháborodott a család, felmentésért könyörög a villanyszerelők megölésével gyanúsított vállalkozó

P. Flóra

Létrehozva: 2024.04.21.

É. Imre szeretné, ha kiengednék a rácsok mögül.

Ahogy arról a Bors már többször is beszámolt, É. Imrét két villanyszerelő megölésével is gyanúsítják. A férfi a mai napig állítja, el kell engedni, hiszen Mácsik Zoltán és Orlik Vilmos csak eltűnt, a rendőrség is keresi őket, tehát nem lehetnek halottak. Az ügyészség szerint viszont az egyik áldozatát a vállalkozó egy vízaknában lőtte le és a holttestét elégette.

Fotó: Csapó Balázs

Legutóbbi tárgyalásán - ahol a Bors is jelen volt - É. Imre kérte a bíróságot, mentsék fel minden vádpont alól, ugyanis állítása szerint nem ő követte el a gyilkosságokat. Mácsik Zoltán családja egyáltalán nem érti, miért kérte a felmentését a vállalkozó.

"Itt már szinte tények vannak. Nagyon nehéz lenne nekünk, a családnak, hogy ha kiengednék, mert bűnhődnie kell" - mondta a Tényeknek Mácsik János. 

É. Imre a bíróságon azt mondta, a két férfi önszántából ment el vagy önszántából akart eltűnni. Levelében arra kérte a bíróságot, engedjék haza házi őrizetbe, hogy végre a családjával lehessen és megölelhesse a gyermekeit.

"Ne ölelje meg a gyerekeit! Az öcsém lánya sem tudja megölelni az apját! Bűnhődjön érte!"

 - közölte a családtag.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192412_auto_resized.jpg
origo.hu

Fehérvár FC botrányok után harc az ezüstéremért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714981512
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192055_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714981512
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Majoros Hajni drámai vallomása, rémálom az RTL-en, Tóth Gabi segítséget kért – íme a heti top 5 sztárhír

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat