Földrengés

"Zokogva omlottak össze az emberek" - a törökországi földrengés miatt szakadt félbe a magyar olimpikon versenye

P.P.

Létrehozva: 2023.02.09.

Hirtelen leállt a verseny, összeomlottak a sportolók, amikor megérkeztek az első hírek a földrengésről. A Magyar Taekwondo Szövetség csapata tíz fővel utazott ki Isztambulba, ahova két fontosabb, nemzetközi verseny miatt érkeztek.

A katasztrófa előtti napokban a Magyar Taekwondo Szövetség több versenyzője is a helyszínen tartózkodott, köztük az olimpiai 5. helyezett Salim Omar Gergely. A sportolók egy G2-es besorolású versenyre és az egy héttel később megrendezésre kerülő Török Openre utaztak ki, amely a földrengés miatt elmarad.

Salim Omar Gergely olimpiai 5. helyezett Forrás: Magyar Taekwondo Szövetség/Facebook

Megfagyott a levegő a csarnokban

Dr. Márton Zsolt Krisztán a Magyar Taekwondo Szövetség elnöke lapunknak elmondta, hogy a versenyen hirtelen megváltozott a szervezők hozzáállása amikor megérkeztek az első hírek a földrengésről. Mindenki kapkodott, majd nem sokkal később hangosbemondón is értesítették a résztvevőket a katasztrófáról. Ekkor a helyi versenyzők kétségbeesetten keresték hozzátartozóikat, a magyarok rengeteg síró versenyzőt, edzőt és szervezőt láttak. Többek nem, vagy csak később folytatták a versenyt.

Rengeteg versenyző volt, akinek meghaltak a családtagjai. 

– emlékezett vissza a szövetség elnöke.

Alig jutottak haza a magyarok

Nagy erőfeszítéseket tettek azért, hogy a magyar sportolók a lehető leghamarabb hazajussanak. A legtöbb járatot törölték, nehéz volt visszafele jegyet foglalniuk. A szövetség buszjáratot is szeretett volna szervezni a csapatnak, azonban ez sem tűnt járható útnak. Végül repülővel érkeztek haza, mindenki épségben hagyta el Törökországot.

Salim Omar Gergelynek már nem volt több meccse, a világranglistán megőrizte a helyét, így esélyes arra, hogy olimpiai kvótát szerezzen

– tette hozzá dr. Márton Zsolt Krisztián.

Biztonságban vannak a sportolóink

Kiss Roland a Magyar Taekwondo Szövetség főtitkára elmondta, hogy a válogatott csapat a földrengések ideje alatt Isztambulban tartózkodott a President Cupon. Hat versenyző, három edző és egy hivatalos személy utazott ki Törökországba.

A török rendezők végig profi módon kezelték a helyzetet, a szerencsének köszönhetően a csapat távol volt a földrengés epicentrumától

− emelte ki a főtitkár.
A taekwondo válogatott csapata a tegnapi nap folyamán hazatért, miután lemondták a most hétvégére tervezett Török Open-t.
 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27028_resized.jpg?avcount=1713066909
origo.hu

Irán drónokkal támadja Izraelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27025_resized.jpg?avcount=1713066909
origo.hu

Megdöbbentő részletek derültek ki a ráckeresztúri halálos légi katasztrófáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121980_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bekövetkezett: hosszas betegség után elhunyt a Forma-1 legendás alakja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122410_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb humoros videó jelent meg a miniszterelnök TikTok-oldalán + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17119018_auto_resized.jpg
ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127438_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Megkezdődött az iráni támadás: több tucat drón indult el Izrael irányába (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27023_resized.jpg?avcount=1713066909
origo.hu

Sydney van den Bosch egy kis, csipkés melltartóban mutogatja magát - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26985_resized.jpg?avcount=1713066909
life.hu

A vashiány és a vas pótlása (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126726_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Jön a skorpió telihold: különleges változást hoz a csillagjegyek életébe

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csőstül jön a baj Liverpoolban, újabb nagy pofont kapott a klub

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JlQGMmI_XnkdmGdQ94WiHpJDD7_-JTho_RSRP62lHYI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc3Y2YyODcwYzI1ZTRkOTVhNzExZmFlOTVmZjk0YTdk.jpg
Vádemelés

„Megérdemli, hogy igazságot szolgáltassanak neki” - Megszólalt a Deák téren megkéselt Martin édesanyja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RQKwMd3cTliRLN_Twvi2ptaWMG1eoNy0ukzJeC9oKeU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM3YmY1Y2JlNzliZTQxYjc5M2I3NGZlMzc5MWMzNDEx.jpg
Tragédia

„Mindent megtett a családjáért” – Halála után életeket ment a gyáli tömegbalesetben elhunyt édesapa