Egy skót édesanya majdnem meghalt, miután magzata az anyaméhéből kirúgta a gyomorgyűrűjét. Nicola Campbell-Brislandet ezután sürgősen megműtötték, csupán 32 hetes terhesen.
Az orvosok eltávolították a gyűrűt, megmentve ezzel mindkettejük életét. A szakemberek szerint az anyukát néhány óra választotta el a haláltól.
A 38 éves anyuka több mint 40 kilót fogyott, amikor 2014-ben felhelyezték a gyomorgyűrűjét, miután éveken át küzdött a túlsúlyával egy cukorbetegsége miatt.
Amikor 32 hetes terhes voltam, a kisfiam belerúgott a gyomorgyűrűmbe, és kimozdította. Azonnal elkezdtem hányni valamit, ami feketekávé őrleménynek tűnt
– nyilatkozta a nő a Daily Recordnak.
Ezek után a nővére győzte meg arról, hogy menjenek be a kórházba. Az orvos azt mondta, ha másnapig várt volna, már nem élne.
– A fiammal pár óra választott el minket a haláltól. Szerencsére a műtét sikeres volt és 4 hét után egészségesen született meg a kicsikém – mondta.
Nicola azóta, hogy elmozdult gyomorgyűrűjét kivették, megmentve ezzel az éltét, rengeteget hízott, emellett egy lipödéma nevű betegség is kialaklt nála, ami rendellenes zsírlerakódást okoz a lábain. Az eset súlyossága miatt zsírleszíváson kell átesnie. Mostanra kénytelen botra vagy tolószékre hagyatkozni a közlekedésnél, és képtelen egyedül gondoskodni a gyermekeiről.
Eredetileg 2020-ban helyezték volna vissza a gyomorgyűrűjét, viszont a Covid miatt a műtétet eltörölték, és jelenleg még mindig arra vár, hogy végrehajtsák rajta a beavatkozást, aminek köszönhetően újra lefogyhat és ismét teljes életet élhet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.