Ilyen az igazi hős: magához ölelte és ringatta a megmentett csecsemőt a tűzoltó

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2022. november 30. 07:00
Egy ország szívébe lopta be magát Szűcs István főtörzsőrmester, aki egy hármas karambol helyszínén magához ölelve nyugtatta az egyik kocsiban utazó fél éves kisbabát. A férfi most a Borsnak mesélt a történtekről.

Mint arról a Bors is írt, a baleset Bagnál, az M3-as autópálya 37-es kilométerénél történt tegnap, ahol három autó rohant egymásba.

Az egyik alaposan összetört autó. Fotó: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

 

Az esethez a rendőrség és a mentők mellett az aszódi hivatásos tűzoltókat, köztük Szűcs Istvánt riasztották.

 

- Mikor megkaptuk a riasztást, már értesültünk róla, hogy egy nő és egy gyermek van a kocsiban, ugyanis az autó vészjelzője küldte a riasztást, amin már hallani lehetett a női hangot és a babasírást

 – elevenítette fel a napot Szűcs István.

- A mentőkkel együtt értünk ki. Ahogy kiszálltunk, egyből láttuk a három összetört autót, egyikben egy idős házaspár, másikban egy fiatalember, harmadikban pedig az édesanya utazott a babával. A többiek azonnal megkezdték az autók áramtalanítását, én pedig egyből a kismamához mentem, hogy megkérdezzem, tudunk-e neki segíteni – mesélte.

Szűcs István kezében a kis csöppséggel. Fotó: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Szerencsére az édesanya és a pici nem sérültek meg, azonban nagyon megrémültek:

- Nagyon megijedtek mind a ketten, de mire odaértünk, a pici addigra éppen kisírta magát, viszont láttuk rajta, hogy zaklatott állapotban volt – tette hozzá. Az édesanya ekkor kérte meg Istvánt, hogy vigyázzon imádott gyermekére:

- Akkor kért meg az édesanya, hogy megfognám e a babát, míg ő a rendőrök kérésére kiszedte az autóban maradt táskájából az iratait. Rögtön megfogtam szegénykémet, és azonnal magamhoz öleltem, hogy ne fázzon. Ekkor ugyan már nyugodtabb volt, de még lehetett rajta érezni a sírás utáni állapotot 

– magyarázta a hős tűzoltó. Hozzátette: a baba nyugtatás és ringatás nem idegen tőle, hiszen ő maga is egy kisgyermek apukája:

- Nekem is van egy kilenc hónapos kicsim, így teljesen együttéreztem, és nem állt távolt tőlem ez a dolog – mondta mosolyogva.

A karambol az M3-as sztrádán történt. Fotó: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

A tűzoltók ezután segítettek biztonságban beülni a mentőbe az anyának és a babának, akiket megfigyelésre kórházba szállítottak

- Megkérdeztem tőle, hogy segíthetünk-e bármiben is, és hogy szükségük van-e valamire a kórházban. Ezért még visszakísértük a kocsihoz, kiszedtük a pelenkázót, meg mindent, amire szüksége lesz – szögezte le. Hangsúlyozta, hogy esete egyáltalán nem egyedi:

- Hozzá kell tenni, hogy ez a kép éppen rólam készült, de a többi kollégám is mindennap ugyan ezt csinálja, ugyan ezt megteszik. Ez nem az én érdemem, hanem hozzátartozik ehhez a hivatáshoz

 - mondta. 

A tűzoltók naponta átlagosan 25-30 közúti balesetnél avatkoznak be, gyakran a roncsból kell kivágniuk a beszorult utasokat. Segítsük a munkájukat azzal, hogy akár autóval, akár gyalog, vagy bringával vagyunk úton, elsőbbséget adunk a szirénázó járműveknek.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.