Elekes Emőke bűnügyi segédelőadó és egyben a monori rendőrkapitányság sajtóreferense. Mióta elkezdett komolyan edzeni és fitneszversenyekre járni, jobb kondiban van, mint valaha.
– Kezdetben csak hobbiból jártam edzőterembe, és hogy jobban formában tartsam magam. Majd nyáron az edzőm, Marchut Szabolcs azt tanácsolta, próbáljam ki magam a színpadon, mert jók az esélyeim – mondja Emőke.
Elkezdte a szigorú felkészülést, ami heti két edzés helyett ötöt, illetve hatot jelentett. Emellett pedig a versenydiétát, ami a viadal közeledtével egyre keményebb volt.
– Ez nagyon tudatos táplálkozás, gyakorlatilag grammonként ettem és meghatározott időben. Főképpen rizst, csirkét és brokkolit, de a verseny előtti utolsó két hét volt a legszigorúbb, mondhatom, hogy túlléptem a saját korlátaimat. Az utolsó napon például másfél kiló rizsnek és nyolc liter víznek kellett elfogynia – idézi fel a rendőrnő.
Különösen nehéz volt betartania ezt a diétát otthon, ahol például úgy készítette el az édesapja születésnapi tortáját, hogy meg sem kóstolhatta. Mint ahogy a vasárnapi ebéd helyett is az előre összeállított étrendjénél kellett maradni.
Első versenye augusztusban az International Natural Bodybuilding Association testépítő országos bajnokság volt, ott próbálta ki magát a színpadon. Azt mondja, a szép, kidolgozott test mellett leginkább az a fontos, hogy mennyire magabiztos egy versenyző és mennyire van összhangban magával. Ezután október 21-én indult az IFBB Hungary testépítő és fitnesz versenyen, ahol aranyérmet szerzett, novemberben pedig a Fitbalance rendezvényen, a rendőrök versenyszámában a dobogó második helyére állhatott, mint Miss Zsaru.
– Sokat köszönhetek az edzéseknek és a versenyeknek, sokkal fittebb, magabiztosabb és kitartóbb vagyok, jobban bírom a terheléseket és ez a munkámban is sokat segít – állítja.
Családja és kollégái nagyon büszkék az eredményeire, és továbbra is drukkolnak neki, hiszen most sem tétlenkedik, sokat edz, mert tavasszal indulni szeretne az athéni világbajnokságon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.