Eltűnt két holland fiatal Magyarországon

Eltűnt két holland fiatal Magyarországon

fiatal
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 28. 08:38
Bors

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság keresi a 17 éves Kevin Wiersumot, valamint a 16 éves Sietze Ricardo de Vriest.

Kevin Viersum körülbelül 185 cm magas, vékony testalkatú, szeme színe barna. Arca kerek, pelyhedző bajuszt visel. A haja fekete, amely oldalt felnyírt, felül pedig 3-4 centiméter hosszú, zselézett. Szemüvege, tetoválása nincs.

Sietze Ricardo de Vries 174 cm magas, vékony testalkatú. Szeme kék, az arca enyhén szeplős. A haja vörös, oldalt szintén felnyírt, felül hosszabb, 3-4 centiméteres, zselézett. Szemüvege, tetoválása nincs.

A két fiatalkorú 2018. szeptember 27-én 9 óra körül Tompáról ismeretlen helyre távozott.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képeken látható fiatalok jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, vagy látta őket, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a

06-76/513-356-os telefonszámon,

illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.