Cipődobálás és gyorséttermi rántott csirke - különös karácsonyi szokások

Cipődobálás és gyorséttermi rántott csirke - különös karácsonyi szokások

karácsony
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 25. 12:00
<p>Bizony nem pont ugyanúgy ünneplik a karácsonyt a világ különböző pontjain - ami pont így van rendben, hiszen - mint mondják - a változatosság gyönyörködtet.</p>
Bors

Ahány ház, annyi szokás - mondják, amit mi most inkább úgy fogalmaznánk meg: ahány ország, annyi szokás. Főleg karácsonykor. Összeszedtünk párat a legérdekesebb karácsonyi szokásokból.

Caracas, Venezuela fővárosának utcáit például előszeretettel zárják le az ünnepek alatt, hogy az emberek görkorit csatolva a lábukra gurulhassanak el a szentmisére. Közép-Amerikában, El Salvadorban pedig pontban azután nyitják ki az ajándékokat, hogy hazaértek az éjféli miséről.

A norvégok a karácsony közeledtével igyekeznek elrejteni minden seprűt - a helyi babona szerint ugyanis szenteste boszorkányok és gonosz lelkek lepik el az utcákat, akik seprűk után kutatnak, hogy azokon repkedhessenek. 

Japánban - ahol a lakosságnak úgy egy százaléka vallja magát kereszténynek - egy közel fél évszázados marketingfogásnak köszönhetően KFC-s rántott csirke az ünnepi menü: a gyorsétterem 1970-ben jelent meg az országban, és 1974-ben indította útjára először azt a karácsonyi kampányt, aminek köszönhetően ma már jó két hónapra előre meg kell rendelni a karácsonyi rántott falatokat.

A cseheknél szenteste van egy szokás, miszerint azoknak a nőknek, akik még nem házasodtak meg, egy cipőt kell áthajítaniuk a válluk felett. Ha a lábbeli orrával az ajtó felé landol, a jövő évben már készülhetnek az esküvőre.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.