Bizarr hagyományok: halottakkal vonulnak fel az indonézek

Bizarr hagyományok: halottakkal vonulnak fel az indonézek

busójárás
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 12. 12:00
A felszínre engedett ösztönök valódi terepe a népi hagyományok, azok az ünnepek, amikor a résztvevők olykor túl is lőnek a célon. De nem a mohácsi busójárás a legbizarrabb ünnep…
Barna L. Norbert

Komoly botrányt keltett a héten, amikor kiderült, az idei busójárás alatt két maszkos felvonuló egy 15 éves lányt molesztált. Az apa beszámolója szerint sírásig tapogatták. A busójárás elsősorban termékenységvarázsló ünnep, a hagyomány elfogadottá tette a nők simogatását, ölelgetését. De egy 15 éves lányhoz való közeledés talán nincs benne a busók etikai kódexében…

Kovács Patrícia színésznő a Facebookon írta meg: 12 évesen maga is átesett egy ilyen helyzeten. 

– Ha cinikus akarnék lenni, azt mondanám, a pesti tömegközlekedésen is hagyománynak számít ez. Mindkét helyen voltam szenvedő alanya a „hagyománynak”, Mohácson például 12 évesen, és rémes emlékeim vannak róla. A törvények szerint egyértelmű a helyzet: ez szexuális zaklatás – fakadt ki. Az egyik szervező utóbb azzal védte a jelmezeseket: aki a rendezvényre látogat, annak számítania kell ilyesmire. De mire kell számítani más országok ünnepein?

Feszíts keresztre!

Peruban a férfiak azért versengenek, hogy feszítsék őket keresztre, így átélhessék Jézus szenvedéseit. Németország északi részén hagyomány a gyújtogatás: húsvétvasárnap este fenyőfákat égetnek, majd szekereket gyújtanak fel, hogy a folyóba gurítsák. A tűz annak a jelképe, hogy vége a télnek.

Korbácsolás

A húsvéthoz köthetők a legfurcsább szokások. Csehországban díszes fűzfavesszővel korbácsolják a lányokat, hogy az egész évre szerencsét, egészséget és szépséget hozzon. Szerbiában már a gyerekekkel teszik ugyanezt, azt kiabálva: nőjél, mint a fűzfa, hízzál, mint a malacka. 

Kiássák a holtakat

Indonézia egy aprócska falujában kiássák a hullákat. Tana Torajában háromévente kiszedik sírjukból az elhunytakat, csak hogy újra együtt lehessen az egész család. Ilyenkor rendesen felöltöztetik őket – akit még lehet, megfésülik –, a nők új ruhát és köntöst is kapnak, majd körbehordozzák őket a faluban. 

Az életet Indiában is ünneplik, igaz, egészen máshogy: az újszülötteket egy ház tetejéről lehajítják, így üdvözölve őket. Természetesen néhányan egy kifeszített pokróccal várják odalent a jövevényt. 

Csecsemőátugrás

A spanyoloknak is van egy durva népi hagyományuk: ördögjelmezbe öltözve, nekifutásból átugranak a földre fektetett csecsemők felett. Az El Colachót 1620 óta minden évben tartják. A gyerekek egyévesnél fiatalabbak, a lényeg, hogy megtisztítsák őket a gonosztól. A spanyolok legnevesebb ünnepe mégis az egyhetes bikafuttatás Pamplonában: az életüket kockáztató résztvevők vörös kendővel futnak egy szűk utcában a bika elől. A fesztivál mindig több száz sérülttel zár, és eddig legalább negyvenezer bika halt meg.

Alma verejtékkel

A bizarr udvarlási szokások sorát gyarapítják az osztrákok: a férfiak és nők kapcsolatának jövőjét a verejtékük döntötte el. A férfiak tánc előtt zsebkendőket raktak a hónaljukhoz, közben a lányok leizzadt arcukat törölték le zsebkendővel – ha tetszett a másik illata, gyorsan kiderült, szerelembe tudnak-e esni. A szokás a 19. századi Stájerország és Ausztria egyes vidéki területein volt elterjedt, ma már kevéssé ismert. De ugyancsak meglepő udvarlási rítus volt Ausztriában, mikor a lányok a hónaljukba tapasztott, testnedvvel alaposan átitatott almaszeletet adtak a kiszemelt férfiaknak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.