Orosz fogságban teltek az ünnepek Károlynak

Orosz fogságban teltek az ünnepek Károlynak

Oroszország
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 02. 08:30
Bors

Lassan három hónapja „élvezi” egy oroszországi börtön vendégszeretetét Varga Károly. A 46 éves magyar kamionosnak esélye sem volt arra, hogy az ünnepeket együtt töltse családjával, pedig felesége és két kisfia nagyon várta haza. Időközben már a moszkvai magyar nagykövet is meglátogatta, a döntő szakértői véleményre azonban legalább január közepéig várni kell.

Ahogy a Bors korábban megírta: Károly szeptember végén nekiment kamionjával egy pótkocsis rotációs kapának. A kivilágítatlan jármű nem mehetett volna az autóúton, és a rajta ülő, balesetben elhunyt orosz férfi részeg is volt. Ennek ellenére a magyar sofőrt előbb hatvan, majd két alkalommal is harminc napra előzetesbe tették. November végén úgy tűnt: elfogadják érte a két és fél millió forintos óvadékot.

Az elütött férfi özvegye azonban fellebbezett, így elutasították Károly szabadlábra helyezését, és továbbra is szörnyű körülmények között raboskodik a nyugat-oroszországi Orjolban.
Sógora, Láczó Tamás még ka­rácsony előtt látogatta meg.

– Némileg jobb körülmények közé, melegebb cellába került, az étel azonban szerinte to­vábbra is ehetetlen. A konzul után már a nagykövet is járt nála, itthon pedig a parlamentben is felszólaltak az érdekében. Úgy láttam azonban, hogy mostanra beletörődött a helyzetébe. A döntő szakértői vizsgálatra várunk, amelynek eredménye január közepére érkezhet meg. Utána határozhat a bíróság a szabadon engedéséről – tájékoztatta a Borsot Ta­más, megemlítve: a család nagyon nehezen élte meg az ünnepeket.

– Nélküle nem volt az igazi. Mindenkit megviselt a hiánya, főleg a feleségét és a két gyermekét. Levente, a keresztfiam sok ajándékot kapott, de ő azt mondta: „ne­kem nem ajándék, hanem az apukám kell”.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.