Bíborvörössé változott egy tó vize Jordániában

alga
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 15. 11:14

Bíborvörössé változott egy tó vize Jordániában, a Holt-tenger közelében, írja a The Jerusalem Post, a jordániai helyi médiára hivatkozva. A Jordániai Vízügyi Minisztérium szakértőket küldött a tóhoz szombaton, hogy mintát vegyenek a vízből, és megállapítsák a jelenség okát. Sakhr Al-Nusour, a jordániai geológusok szövetségének vezetője szerint a vörös színt algák vagy vas-oxid okozhatja, de azt sem zárják ki, hogy esetleg emberek festették meg valamilyen anyag hozzáadásával.

A tó vizsgálatának eredményeit a hírek szerint a következő napokban teszik közzé, mondta a minisztérium szóvivője.

Tavaly az izraeli Alexander-folyó vize változott vörössé, amit állítólag a Ciszjordániában található vágóhidak színeztek meg.

De arra is lehet példát találni, hogy egy tó vagy a tenger vizét valamilyen természetes folyamat festi rózsaszínre, sőt akár karmazsinvörösre vagy lilára. Franciaországban egy mikroalga okozza a különös jelenséget, a tőlünk nem messze található pacséri termáltó elszíneződése hátterében pedig az ásványi anyagok összetételének a megváltozása áll.

Címlapkép forrása: screenshot/https://www.youtube.com/watch?v=FoMrbhK5Gqo

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.