Néhány fővárosi fürdő is részt vesz a Budapest BonBon nyárbúcsúztató kiadásában. A program három napja alatt minden kerületben egy-egy "kultúrbonbont" találhatnak az érdeklődők. Szombaton és vasárnap három budapesti gyógyfürdő is izgalmas programokkal várja a látogatókat, hogy a medencékből búcsúztassa el a nyarat, írja a Budapest Gyógyfürdői Facebook-oldalán.
A Széchenyi fürdő 29-én tovább tart nyitva a megszokott este 7 óránál, 8 órától pedig kertmozi várja a látogatokat, ahol a Yesterday című zenés romantikus vígjátékot láthatjuk. A Rudas fürdőben 28-án este 9 órától az elektroakusztikus improvizációiról ismert Bartha Márk zenél a tetőn, a Dandárban pedig az afrobeat stílusú Àbáse nevű zenekar lép fel 29-én, délután 3-tól.
A Budapest BonBon – Kultúrfalatok nyárbúcsúztató programsorozatán augusztus 27. és 29-e között Budapest valamennyi kerületében egy-egy kultúrprogramot rendeznek. A programok között szerepel a vonósnégyes előadása a Szemlő-hegyi-barlangban, kertmozizás a Havannán és italodisco Újpesten is. A részletes programról itt tájékozódhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.