Jó hír: hamarosan nyithatnak a fedett fürdők is

wellness
PUBLIKÁLÁS: 2020. június 05. 12:08

Friss sajtóhírek szerint június 16-a után egy-két nappal megszűnhet a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet, amit a fürdőkre vonatkozó enyhítések követnek, azaz várhatóan ismét üzembe léphetnek a komplexumok fedett medencéi - olvasható a Termál Online hírében.

Hamarosan a fedett medencékben is pihenhetünk - illusztráció Forrás: Shutterstock / Készítette: goodluz

Ez azt jelentené, hogy a strandok mellett a beltéri részlegek is fogadhatnának vendégeket, így akár több ember is elférne egy-egy fürdőkomplexumon belül, azaz több napi belpőjegy volna elérhető a legmelegebb hónapokban.

Nem csak a hely, hanem a nyitva tartó fürdők száma is bővül a rendelet életbelépése után, hiszen a jelenlegi szabályokkal több hazai fürdő zárt ajtók mellett kezdte a nyári szezont. Ha végre megnyithatnak a fedett fürdők is, jóval több fürdőhely közül válogathatunk.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a fürdők területén életbe lépett szabályokon enyhítenek-e, ami a távolságtartásra és a medencékben tartózkodó vendégek korlátozására vonatkozik. Minden bizonnyal hamarosan erre is fény derül.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.