Termálmedencés fürdőkomplexum épül közel a magyar határhoz

wellness
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 05. 13:02

Ha minden a tervek szerint halad, akkor hamarosan még egy vadonatúj fürdőkomplexummal bővül a vajdasági fürdők listája, ugyanis közel a magyar határhoz, Topolyán is egy wellnessközpontot terveznek megépíteni.

A topolyai fürdőkomplexum látványterve Forrás: mojabackatopola.rs

Komoly fejlődésnek indult Vajdaság fürdőkultúrája, hiszen nemrég Pacséron egy lila vizű gyógy-tavat adtak át a fürdőzőknek, amely mellett beltéri medencéket is kialakítottak, hogy télen is lehessen látogatni. Mindeközben Palicson már épül az a lenyűgöző wellnessközpont, amelyben a tervek szerint egy hatalmas aquapark is helyet kap kilenc csúszdával. Most pedig szintén egy vajdasági fürdős fejlesztést harangoztak be, miszerint gyermekbirodalommal, sportmedencével és termálmedencékkel ellátott komplexumot építenek szintén a magyar határ közelében, Topolyán.

Olvasóink közül néhányan talán már korábban is csobbantak a településen, hiszen az 1900-as évek eleje óta működött itt egy Vénusz néven ismert szabadidőközpont, amely kedvelt volt a helyiek és a Magyarországról érkező látogatók körében is. Miután ez néhány évvel ezelőtt bezárt, medence nélkül maradtak a lakosok, de most úgy néz ki, hogy már nem sokáig. A VajdaságMa hírportál a napokban arról számolt be, hogy miután egy nagy kapacitású termálkút és egy hideg vizes kút fúrása megtörtént, jövőre megkezdik egy új fürdőkomplexum megépítését is.

Ha elkészül a topolyai fürdő, a Tompa-Kelebia határátkelőhelytől már nem kell sokat kocsikázni ahhoz, hogy megmártózzunk benne, ugyanis Kelebiától mindössze 50 kilométerre épül fel ez a wellnessközpont.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.