Szálloda épülhet a Salvus-víz birodalmába

Bükkszék
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 26. 10:32

A Heves megyei apró falu, Bükkszék fürdőjében nem akármilyen vízben áztathatjuk magunkat, itt tör fel ugyanis az összetételében világon egyedülálló Salvus-víz. Ezzel külsőleg és belsőleg is számos módon gyógyíthatjuk magunkat. Kiváló vizének köszönhetően az idei főszezonban több mint százezer vendég mártózott meg a termálfürdőben.

A Bükkfürdő kiúszómedencéjében hideg időben is lubickolhat Forrás: Facebook / Szervusz Salvus

A Turizmus.com híréből kiderült, hogy a fürdőben az augusztus bizonyult a legsikeresebb hónapnak, ekkor 45 ezren váltottak jegyet, 3 ezerrel többen, mint tavaly. A hazaiakon kívül főleg a szlovák és lengyel turisták pihentek a fürdőhelyen, akik még ősszel és télen is szívesen látogatnak el Bükkszékre, hiszen a fedett medence és az úgynevezett kiúszó medence a hideg napokon is lehetőséget biztosít a lubickolásra. A falu és a fürdő feltörekvő népszerűségét az is bizonyítja, hogy a nyári hónapokban az 50 helybéli szálláshely, a kemping és a négyszáz fős ifjúsági tábor teljesen megtelt. Úgy tűnik Bükkszék turizmusa megérett egy szálloda megépítésére, amire talán már nem is kell túl sokat várni. A település polgármestere a lapnak elmondta:

a következő időszakban a termálfürdő melletti területen ötven szobás szálloda építését tervezik.

A leendő hotel első látványterveit már el is készítették, a beruházáshoz pedig az önkormányzat támogatásért pályáznak majd.

Mivel az elmúlt három évben látványosan fejlődött a település gyógyturizmusa, várhatóan 2019 első felében gyógyhellyé nyilváníthatják. Ennek a folyamata jelenleg is tart, és az ehhez szükséges mérések már a végefelé járnak, tehát már nem kell sokat várni, hogy kiderüljön, felkerül-e Bükkszék hazánk gyógyhely-térképére.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.