
A sokáig elhanyagoltan álló, kihasználatlan, barnamezős terület kiváló adottságokkal rendelkezik; olyanokkal, ami egy strand és gyógyfürdő, illetve egy szabadidő- és sportpark kialakításához szükséges – írta az MTI.
A fürdő létesítésére vonatkozó terveket egy sajtótájékoztató keretein belül jelentették be. A szabadidő-, sport- és kulturális központ egyik részeként tervezett fürdőt egy gyűrű formájú épülettel, közepén nyitott udvarral, és tíz medencével álmodták meg. A létesítményben helyet kapna egy gyógyászati részleg, egy egész évben működő élményfürdő – kinti és benti medencékkel –, egy gyerekrészleg, szaunák, gőzkamrák, nyári strandrész, illetve a szükséges kiszolgáló helyiségek. A tervek szerint az egész vizes komplexum 5800 négyzetméteren épül, és 450 fő befogadására képes.
A terület érdekessége, hogy a közelmúltban készült hévízbeszerzési szakvélemény szerint 1300-1400 méter mélységben 70-72 fokos hőmérsékletű víz található itt, ennek összetétele pedig gyakorlatilag megegyezik a Széchenyi és a Paskál fürdő alatt lévő vízzel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.