Hajdúnánás is felkerült hazánk gyógyhely-térképére

wellness
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 06. 13:31

Két évig tartó folyamat eredményeként Hajdúnánás Magyarország 35. minősített gyógyhelye lett, ezzel pedig a hajdúsági fürdőváros is csatlakozott az ország legelismertebb gyógyturisztikai célpontjai közé - írja a Turizmus.com.

Hajdú-Bihar megyében eddig két város, Hajdúszoboszló és Debrecen szerezte meg ezt az elismerést. A minősítés során ezúttal is vizsgálták az infrastruktúrát, a kiemelten védett területre előírt levegőtisztasági értéket mind a négy évszakban, a zajszintet, valamint a zöldterületek nagyságát és minőségét.

Forrás: Hajdúnánási Gyógyfürdő / Facebook

A város számára a gyógyhellyé minősítés nemcsak marketing, de pályázati szempontból is fontos turisztikai állomás, hiszen több hazai, illetve uniós pályázat előtérbe helyezi a gyógyhelyeken megvalósuló fejlesztéseket. Ezen kívül több nyugat-európai ország egészségbiztosítója is megtéríti ügyfeleinek a magyarországi gyógykezelés költségét, ha a balneoterápiás gyógykezelés egy gyógyhelyen valósul meg, így aztán Hajdúnánás is a külföldről érkező vendégek számának emelkedésében bízik.

Forrás: Hajdúnánási Gyógyfürdő / Facebook

Az 1962. július 15-én megnyílt strandot egyébként a város az 1019 méter mélyről feltörő 67°C-os gyógyvízének köszönheti. Területén ma egy feszített víztükrű úszómedence, egy pancsolómedence, két csúszdákkal felszerelt tanmedence és két gyógymedence található. A különböző gyógyhatású szolgáltatásai között balneoterápiás kezeléseket is találnak a fürdőzők. A hajdúnánási fürdő egyébként hazánk egyik legolcsóbb fürdője, nézze meg a többit is ebben a cikkünkben.

Forrás: Hajdúnánási Gyógyfürdő / Facebook
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.