„A karácsonyi szünetben játékok helyett tesztlapok borították el a nappalit. A lányom januárban már a felvételi szó hallatán is összerezzent. A vizsga előtti éjszaka nyöszörgött álmában.”
A lányom még csak 12 éves, de olyan iskolarendszerben tanul, ahol már most a továbbtanulásról kell döntenie.
Most, amikor a gyermeki énje még csak arra ösztönzi, hogy hollywoodi sztár legyen. A „mi szeretnél még lenni?” kérdésre pedig egy vállrándítással válaszolt. Így döntenem nekem kellett helyette. Nekem, az elfogult szülőnek, aki biztosra veszem, hogy az ez idáig kitűnő tanuló, több versenyen sikeresen szereplő gyermekem megállja a helyét egy elit gimnázium hetedik évfolyamában.
Ám itt csak 37 hely van. A legjobbak közt is a legjobbnak kell lennie. Ha rossz az írásbelije, esélyt sem kap a szóbelire. Novembertől magántanárt fogadtam, mert állítólag a felvételinek köze sincs a tananyaghoz. Logikát mér. A karácsonyi szünetben játékok helyett tesztlapok borították el a nappalit. Januárban már a felvételi szó hallatán is összerezzent. A vizsga előtti éjszaka nyöszörgött álmában.
Szombat délelőtt végre megírta, de nem megkönnyebbülten, hanem gondterhelten jött ki a tanteremből. „Nem tudtam mindent” – mondta szomorúan. Az eredményt pénteken hirdetik ki, de jelenleg én, az elfogult szülő is úgy érzem, hogy nagyobb eséllyel lesz hollywoodi sztár, mint a gimnázium tanulója.
