Szombaton több mint 53 ezer 12 és 14 éves gyermek ment el matematika és magyar írásbelit írni, hogy hat-, illetve négyosztályos gimnáziumba folytathassa tanulmányait. Mint kiderült, a tavalyinál is nehezebb feladatsort kaptak, amin akkor a tanulók ötven százaléka elbukott.
Várható volt
Egy neve elhallgatását kérő gimnáziumi matematikatanár arról számolt be lapunknak, hogy már a javítás elején szembesült vele, nehezebbek voltak a kérdések, mint tavaly. A tanár szerint az a baj, hogy nemcsak az állam pakolja a gyermek vállára a terhet, hanem a szülő is, amikor olyan elvárásokat támaszt a gyerek elé, amely a korához képest indokolatlan. Több 14 évestôl ugyanis középfokú nyelvvizsgát várnak év végére, mondván, vészesen közeledik az érettségi, ezzel is nyomasztva a kiskamaszt.
Tehetségtemető
A wmn.hu-n – főszerkesztő D. Tóth Kriszta – egy gyerekjogász írt arról, miért káros az, amit az Oktatási Hivatal elvár a felvételin a gyerekektől, akik egy nagyon érzékeny időszakban vannak, illetve ez a fajta stresszhelyzet milyen hatással van rövid és hosszú távon az egész családra. Az oldal hivatkozik az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának 2001-es meglátására, amely szerint az a típusú tanítás, amely elsődlegesen az ismeret növelésére törekszik, a versenyzést ösztönzi, és a gyerekek túlzott terheléséhez vezet. Súlyosan gátolhatja a gyermek szellemi és fizikai tehetségének kibontakozását.
Petőfi is elbukna
Vekerdy Tamás pszichológus szerint a szombati felvételi ellen egyetlenegy fegyver van: tiltakozni kell, úgy, ahogy ezt a miskolci tanárok teszik.
– Abnormális, ami itt zajlik. Bár az intézmény Klebelsberg Kuno nevét viseli, ennek ellenére pont fordítva cselekednek, mint ahogy névadójuk tette annak idején. Ő mindenkit gimnáziumban akart látni. Egy normális demokráciában felvételi helyett el kéne fogadni az előző iskolai fokozat eredményeit. Egyébként régóta tudjuk, a rossz tanuló is lehet tehetséges, Petőfinek sem voltak soha jó eredményei. Azért kellene növelni a gimnáziumok számát, mert a világtrend azt mutatja, lassabban választanak életpályát vagy foglalkozást a mai gyerekek.
Ha nem igazodunk az új trendekhez, akkor olyan gyermekek kerülnek be a társadalomba, akikből nem fogunk tudni profitálni, így a társadalom nem jut el oda, ahova szeretne.
Az Oktatási Hivatal szerint az írásbeli vizsga feladata, hogy olyan mércét állítson, olyan módszereket alkalmazzon, amelyekkel a különbségek kimutathatók, a tanulói teljesítmények összehasonlíthatók. Az idei feladatsorok a bizottságok több hónapos mérlegelése, valamint számos lektorálási, ellenőrzési lépés után kerültek a vizsgázók elé. Továbbá hozzátették: ahogy korábban, úgy az idén is a feladatsorok tárgyilagos, szakmai megítélése majd az eredmények ismeretében lesz lehetséges.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.