Vélemény: Csajozás

Ferenc pápa
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 14. 12:00
Ferenc pápa – ahogy ezeken a hasábokon már többször is megénekeltem – váratlan gyorsasággal vívta ki a szimpátiámat. Ahogy a hétköznapi emberekhez viszonyul, vagy amilyen a hozzáállása például a váláshoz, a melegekhez vagy a papi nőtlenséghez, az még egy alapvetően liberális ember szívét is meg­melengíti. (Vagy csak a miénket, és a vaskalapos katolikusokét nem?)
Szekeres Tamás

Az egyházfő sok helyzetben viselkedik inkább hétköznapi emberként, mint megközelíthetetlen szentatyaként, és – mint az most egy rokonának elbeszéléséből kiderült – nem készült soha Szent Péter trónjának elfoglalására, sőt eleinte még papnak sem. Aztán mégis másként alakult a sorsa.

Hogy Ferenc milyen különleges figura, azt a megtérése története is bizonyítja. A barátnőjéhez igyekezett randira, de útközben meggondolta magát, betért egy templomba imádkozni és gyónni, szegény kislány meg hiába várt rá.

Velem legfeljebb fordítva történhetett volna meg: elindulok gyónni, de meggondolom ma­gam, és inkább randira sietek, a pap meg hiába vár rám.

Ezen múlna csak, hogy nem leszek soha pápa?

Kapcsolódó cikkünk itt olvasható.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.