A kormányt azzal vádolták, hogy rémeket lát, és belpolitikai haszonszerzés miatt felnagyít valamit, ami nem is létezik. Miért baj az, ha pár száz menekülő átvonul az országon, úgysem itt akarnak letelepedni?
Mióta naponta két-három ezer sorsüldözött lépi át a határt, ahol borzalmas tömegindulatok, és kétségbeesett hatósági akciók tanúi vagyunk, az, hogy ez egy kicsinyke ügy, amit felfújtak, már nem áll meg. Ma Magyarország képtelen megvédeni saját határait, mert azokon éppen az jön át azonosíthatatlanul, aki akar. És képtelenek vagyunk eleget tenni annak a szerződéses kötelességünknek is, hogy megvédjük az unió határait. Mind ez együtt megkérdőjelezi a szuverenitásunkat! Ahol pedig egy ország szuverenitása pördül a kockán, ott indokolt – nem mondom, hogy szükséges is! – a beavatkozás, végső soron akár fegyverrel is.
És humanitárius katasztrófa részesei vagyunk! A rajtunk keresztül menekülők megérdemelnek minden segítséget, hiszen gyerekeikkel együtt a legnagyobb nyomorúságban és kiszolgáltatottságban vannak. Hátuk mögött az életveszedelem, előttük a kilátástalanság, a kettő között szenvedés.
Ezért gondolom, hogy bűncselekményt és hazaárulást követ el az, aki mindezt a politikai népszerűségének növelésére használja, és az is, aki csak a kétféle tragédia egyik feléről hajlandó beszélni, elhazudva a másik felét.
Megoldás láthatóan, sem európai, sem hazai nincsen! Akinek keresni kellene ilyet a hatalom emberei közül, az vagy fél, vagy hazudik, vagy hülye. Okosak nem lehetünk, legalább emberségesek legyünk. Úgy is, hogy befogjuk a száját mindkét oldal csahosainak!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.