A lehető legjózanabbul, legpihentebben is szállunk az autóba, a halál mindig bekéredzkedik az anyósülésre. Csak arra vár, hogy valami hülyeséget csináljunk…
Pesti gyerek vagyok, de egy rövid ideig, középiskolásként falun éltem. Mindig értetlenkedve néztem azokat a serkenő bajszú pálcikaembereket, akik 17-18 évesen megcsinálták a jogsit, bepattantak az aputól kapott autóba, és csak WC-re nem jártak négy keréken.
Persze tudtam, hogy ez a felnőtté válásról szól, a beavatásról, mint amikor a pápua törzseknél a srácok megkapják az első orrkarikájukat. Csakhogy orrkarikától nem hal meg évente legalább ezer magyar ember. Fára csavarodnak, összetörnek, elégnek.
Mindezt miért? Talán sietnek? Milyen sürgős dolga lehetett azoknak a srácoknak? Sosem fogom megérteni, hogy az emberiség egyik leghasznosabb találmányát, az autót miért nem tudjuk akkor és arra használni, amikor szükséges és amire való? Mert az esetek kilencven százalékában van két jó lábunk és buszra is szállhatunk. És egyáltalán nem muszáj kockáztatni az életünket.
Mert ha a lehető legjózanabbul, legpihentebben is szállunk az autóba, a halál mindig bekéredzkedik az anyósülésre. Csak arra vár, hogy valami hülyeséget csináljunk…
