Tízezer perc: Pallagi Ferenc véleménye

Pedig minden szép lehetne! Jöttek a kétharmados választási győzelmek, botladozva ugyan, de a gazdaság is teljesít. A nemzeti össztermék 3 százalék fö­lött, az infláció 1 százalék alatt, a költségvetési hiány rendben, csak az ország forrong, csak a kormánypártok málladoznak.

Lassan ugyanaz az undorral teli közöny önti el Magyarországot, mint a nyolcvanas évek közepén. Akkor sem hitt abban senki, hogy az elaggott Kádár-rendszernek valaha is vége lesz – úgy, mint most. Nézz a térképre, mondták az akkori realisták, legyintettek, és kértek még egy kevertet. Nézz az ellenzékre, mondják a mostani realisták, legyintenek, és kérnek még egy redbullt.

Aztán eltelt öt év, és semmivé lett az örök és megbonthatatlan.

Orbán ugyanazt a hibát követte el, mint a komcsik: ő is az örökkévalóságra függesztett tekintettel kezdte megalkotni rendszerét. Azt hitte, hogy akik rá szavaznak, azok mögötte is állnak. Akár a bajban is. Látjuk, nem tanult Kádár bukásából, aki egészen addig volt népszerű, amíg valamit adni tudott. Nem sokat, de egy kicsit minden évben. Telket, Trabantot, útlevelet hetven dollárral, vagy ha másra már nem futotta, a pofázás eggyel nagyobb szabadságát. Amikor kifogyott a puttony, mehetett a szemétbe.

A hazudott eszmék Orbán kezéből két év alatt kifolytak. Maradt a pénz és a hatalom. Már csak az a tét, hogy melyik csókosnak jut több. A szakértelem nem több, mint a szociknál volt. Nincs rezsicsökkentés, csak drágán dolgozó állami cég, a devizahitelesek fele ugyanott van, mint volt, vagy még nagyobb a részlete. Nincs nemzeti egység, mert nem is volt egy percig sem, csak nyers érdekek, itt is, ott is.

Orbán most arra fizet rá, hogy valójában nem ismeri a magyarokat. Még akkor sem, ha ő tudja a legtöbbet kihozni a legvisszataszítóbb énünkből. Ám abból csak ennyire futja!