Tudjuk, hogy kevés pénzből főznek a magyar kórházak, tudjuk, hogy drága a felszerelés, drága a gyógyszer...
...drága az orvosok ideje, tán csak az élet olcsó, mondom, tudjuk a bajok ilyetén tornyosulását, így aztán amondó vagyok, fogadjuk el az új módszereket, fogadjuk el, hogy érzéstelenítő helyett ezután súlyos pofonokkal homályosítják el tudatunkat a munkájukat lelkiismerettel végző ápolók, fogadjuk el, hogy a K. O.-pontokra mért ütés legalább oly kíméletes, mint a palackból felszisszenő altatógáz, az izgága beteget pedig addig kell csépelni, amíg mozog, hiszen ha már nem mozog, sokkal könnyebb megvizsgálni, nézzük el, ha az ápoló személyzetnek a biztonsági őrség is besegít, mert hát a magyar egészségügyben ma már oly mértékű az elvándorlás, hogy jobb híján a fogdmeg embereket is mozgósítani kell, szóval legyünk megértők, és ne csodálkozzunk, ha az ököl mellett a láb is meglendül, lábbal hatékonyabban lehet kezelni a beteget, mint kézzel lábalni, a lényeg, hogy ne féljünk a kórháztól, pláne ne haragudjunk, a harag rossz tanácsadó, de azért a várható mellékhatásokról kérdezzük meg kezelőorvosunkat, gyógyszerészünket.
