Vélemény: Tiszteletet!

Gesztesi Károly
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 20. 04:10
Bírom a Gesztesit! Imádom a göndör kacaját, és azt is, hogy ha a hangját hallom, Shrek trombitafüleit látom a lelki szemeim előtt.
Földvári Zsófi

Károly irtózatosan jópofa pasas, eddig akárhányszor találkoztam vele, mindig azon járt az esze, hogy szórakoztasson. Másokat és persze magát is. Egy javíthatatlan bohém, aki sajnos iszik. Ezt a színész soha sem tagadta. Láttuk poharazni élő adások előtt is, és igen, a főzős műsorban sem volt szomjas.

Fontos megjegyezni, hogy a pia sosem kerekedett felül rajta. Ha Karcsi elvállalt egy munkát, azt mindig makulátlanul, a legjobb tudása szerint elvégezte, sosem volt rá példa, hogy annyira be lett volna állva, hogy miatta meghiúsult volna egy forgatás. (Eleve jól bírja a piát, sokat tud inni anélkül, hogy berúgna.)

A TV2 megvált tőle, amit persze kötelességünk tudomásul venni, és valahol igazuk is van, de szerintem elegánsabban is intézhették volna a dolgot. Most egy ország alkoholistázza ezt a tehetséges színészt, amit nem érdemel meg. Antal Imréről vagy Bajor Imréről is szuperlatívuszokban beszélünk, adózunk a nagyságuk előtt, pedig ők sem vetették meg az italt. Tiszteletet a tehetségnek!

Kapcsolódó cikkünket itt olvashatja!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.