Vélemény: Hősöm

Andraschek László
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 07. 08:00
››Én már egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy megint nyert a lottón.‹‹
Ferentzi András

Andraschek László a legnagyobb magyar!

Először talán túlzónak tartják a kijelentésemet, ám tessék csak végiggondolni: hány olyan em­bert ismernek, aki ha több százmillió forintot nyerne a lottón, akkor itt maradna, ebben a pöcegödörben? Magamból kiindulva én biztosan valami karibi szigeten süttetném inkább a hasam, és egzotikus koktélokat kortyolgatnék.

Andraschek úr azonban itthon van, és minden várt – egyes „jó­akarók” által remélt – buktatót kikerülve halad előre rendületlenül és szerényen a megkezdett úton. Az egykori hajléktalan feleségével közösen most szenvedélybetegeken segítő alapítványt hozott létre, nyitott egy kávézót, és próbál segíteni olyanokon, amilyen ő maga is volt egykor. Ezek után én már egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy megint nyert a lottón. Ha csak kis összeget is, de megérdemli.

Nagyon kevés ilyen ember van ma Magyarországon, mint Andraschek László! Sokkal több kéne belőle, és akkor talán élhetőbb országot tudnánk teremteni. Ehhez még lottónyeremény sem kellene...

Cikkünk itt. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.