Képzeljük el, hogy az adóbevallásunk néhány fénymásolt lap, amire azt írunk, amit akarunk. Nem kell könyvelő, ügyvéd, húszoldalas használati utasítás, háromkilónyi igazolás, szerződés, kimutatás, számla.
Nem kell gyöngybetűkkel, értelmes, olvasható szavakat írni. A lényeg a dátum, az aláírás és a határidőre történô leadás. Ha valamire rosszul emlékeztünk, bármikor beballaghatunk az adóhivatalba és javíthatunk.
Mennyit ér és miből vettem az autóm, a motorcsónakom, az aranyláncom, a 14. századi antik Bibliám? Ugyan! Milyen kamatra, futamidőre kaptam kölcsönt a családomtól, amiből lakást vettem a gyerekemnek vagy a már velem sem élő feleségemnek? Ne vicceljünk! Mire költöttem a többmilliós fizetésem, ha csökkent a megtakarításom, vagy nem is volt? Magánügy!
Szép és stresszmentes világ lenne. Mint a magyar politikusé. Akinek nem kell aggódnia sem az adóhivatal, sem az újságírók miatt. De csak addig, amíg valamelyik ellensége nem borítja a bilit. Ilyenkor nőnek meg spontán a négyzetméterek, válnak földesúrrá kamaszok, és bukkanak fel osztrák bankszámlák. Ilyenkor törölhetjük ki magunknak a vagyonnyilatkozatokkal ott, ahol azt szokás...
