Mocskos ügy. Méghozzá szó szerint. A nemi erőszak az egyik legundorítóbb dolog, amit ember elkövethet embertársa ellen. Minden körülménytől függetlenül fel kellene háborodnia annak, aki ilyesmiről hall. A társadalom mégsem ezt teszi.
A társadalom inkább keresi a kifogásokat, az okokat arra, hogy ne kelljen szembenéznie azzal, ami valójában megtörtént: egy magát erősebbnek képzelő állat akarata ellenére maga alá gyűrt egy gyengébb áldozatot.
Miért? Hatalomvágyból, aberráltságból, szexuális frusztrációja miatt… Őszintén: számít ez? Nincs olyan felmentő körülmény, nincs olyan magyarázat, ami ezen bármit is enyhítene.
Mégis, az áldozat inkább hallgat, és csendben tűr. Elképzelhetetlen bátorság kell ahhoz, hogy valaki fel merje vállalni: megerőszakolták. És pontosan ezért van rohadtul nagy baj a társadalommal, és azzal, ahogyan ezt a témát kezeli! Mert mindig csak a kifogásokat keresi, a legkönnyebb utat választja: félrenéz, és ha az áldozat nem akarja ezt hagyni, őt bélyegzi meg.
Így lesz az áldozatból a „kis k…va”, aki bajt kever, az erőszakoló pedig folytathatja tovább nyugiban az életét.
Kérdezem én: jól van ez így? Teljesen rendben van, hogy akit bántottak, megaláztak, annak kell befognia a száját? Miért nem teszünk ellene? Miért van az, hogy a rendőrségen még mindig nincs egy kizárólag nemi erőszakkal foglalkozó csoport, női vezetővel? Miért nem tudjuk a nemi erőszakot olyan szinten kezelni, amit a bűntett súlya megérdemel?
A szexuális bántalmazások jó része ma titokban marad. A problémát szépen a szőnyeg alá söpörjük. S ezzel valamennyien cinkossá válunk.
