Vélemény: Ég az arcunk

Ma már a közöny az úr: eszem ágában sincs kimenni, követem ugyan az eseményeket, de válogatott meccs alatt megkérdezem a barátomat, hogy ki az a Balogh Balázs, már nem izzad a tenyerem a magyar helyzetnél, megvonom a vállam, ha kikapunk, és akkor se jövök lázba, ha nyerünk.

Az itthoni labdarúgás elvette tőlem a futballbolondok legnagyobb kincsét, a lelkesedés semmihez sem hasonlító, mámorító érzését.

A magyar focika szánalmas vergődéséhez, a borzasztó gyenge futballistáinkhoz amúgy hozzá lehet szokni. Amihez viszont nagyon nem, az a közegben megjelenő útszéli prosztóság, tudatlanság, parasztvakítás és hazudozás.

Van egy szövetségi kapitányunk, aki nem gratulál az ellenfélnek, ordibál, köpköd, megsértődik az újságírókra, és a jelek szerint a kommunikációs trénernek továbbra is lesz vele bőven munkája.

Ez így, összességében cikibb, mint kikapni a Pongo-Pongo szigetektől 4-0-ra.
Szakmai tudását nem tisztem megítélni, bár szívesen olvasnék egy olyan szakértői elemzést, amely arról szól: miért Pintér Attila a legjobb választás szövetségi kapitánynak? Lehet, hogy nem véletlenül nem találkoztam eddig ilyen cikkel?

Ha az OTP egyik vezetője folyamatosan reményt keltő befektetésekről beszél, miközben a számok az ellenkezőjét mutatják, ráadásul az illető viselkedése is rontja a pénzintézet hírnevét, azt Csányi Sándor nyilván előbb-utóbb elküldi.

Az MLSZ elnöke Csányi Sándor. Folytassam? Nem teszem. Felesleges. 

Kapcsolódó cikkünket itt olvashatják.