Van egy ismerősön, szeret szaladgálni. Szinte csak loholás közben látom, lehet az nappal vagy éjszaka.
Na, de legyen inkább nappal. Egyrészt akkor én is látok még valamennyit, sötétben semmit. Másrészt: akkorra időzíti loholásának azt a részét, amit sporttevékenységként űz. A probléma pedig ekkor kezdődik. A nappali fényben. A résztávok, féltávok, nyolc kilométerek árnyékában.
Köreit (Kisköre, nagy köre – mindezért elnézést) ugyanis a margitszigeti rekortánon teljesíti. Menne ez neki, ha éppen a futópálya alkalmas lenne a célra. Csakhogy nem alkalmas. Mint türelmes megszállott, tudomásul vette az indokokat. A pénz a felújításra megvan: 350 millió.
A terv kész. De ki csinálja? A kivitelező? Jaj, az nincs meg, mert a közbeszerzés sikertelen volt. Megtámadták. Ügyvédek véreztetik az ellenérdekű feleket. Azért az 5,3 kilométerből 60 méter elkészült. Városi puhányoknak való táv. Meg nekem. Jó nézni az alkonypírban úszó pirosló sávot a parti büféből. Higgyék el, abban is el lehet fáradni.
A Margitsziget nemrég a XIII. kerülettől Budapesthez került. És elfogyott az addig töretlennek tűnő lendület. Pedig a maradék rendbetételét iskolakezdésre ígérték. Úgyhogy lassan valamit illenék csinálni a pályával. Persze csak akkor, ha az őszi kezdésre gondoltak. Ha téli szünet utánira, akkor ráérnek a futósztrádával.
Lehet, messziről úgy tűnik, Magyarországon lassan mennek a dolgok. Pedig tudnak gyorsan is. Presztízsberuházásoknál a közbeszerzés elmaradhat. Vagy hamar lezavarják, ha a haza úgy kívánja. Kiemelt beruházásnál nincs apelláta. Ha fontos a cél, megvannak az eszközök.
A margitszigeti futópálya nem fontos. Rekortánja jogi útvesztőkön át kanyarog. Egyszer elkészül, ha a szabályok úgy akarják. Most az idő fut. Egyelőre csak ennyi biztos.
