Vélemény: Sebhelyek

Pécsi Ildikó
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 12. 08:45
Válni kétféleképpen lehet, és tapasztalataim szerint mindkét mód pusztítóan fájdalmas.
Földvári Zsófi

Nagyon nehéz elválni. Nagyon nehéz kinyitni az ajtót és kiengedni rajta azt, aki tegnap még a mindent jelentette nekünk, akivel életünk végéig terveztük. Hogy hol romlott el? Ha lenne olyan ember ezen a planétán, aki képes lenne észlelni azt a pillanatot, amikor elromlik egy kapcsolat, annak tökéletesen boldog élete lehetne, hiszen megkímélné magát attól a pusztító időszaktól, míg szép lassan rájövünk, helyrehozhatatlanul tönkrement az egység, ami egykor ő volt és én. Csak mi ketten.

Válni kétféleképpen lehet, és tapasztalataim szerint mindkét mód pusztítóan fájdalmas. Az egyik lehetőség a tányértörős, egymás hibáit szemrehányó, anyagilag kihasználó, aljas és ellenséges verzió, amiben garantáltan mindenki tönkremegy. A másik a tisztelettel és szeretettel teljes barátsággá szelídült különköltözés, ami persze ugyanolyan lélekölő, de talán szerencsésebb, mert megvan rá az esély, hogy a csalódást kiheverve őszinte barátok lehessenek a felek.

A gyerekek esetében azonban sokkal összetettebb a probléma, hiszen ha a szülők válnak, ők képtelenek választani, mert mindkét félhez ragaszkodnak.

Itt van Pécsi Ildikó fiának és menyének a válópere. A lényege, hogy a színésznő rettenetes nehéz helyzetbe került, mert igényt tart arra a házra, ami az övé volt. Így a menye ellen harcol, viszont ezzel együtt az unokája ellen is, hiszen a gyermek az édesanyjával él ebben az ingatlanban. Nincs jó megoldás.

Idővel persze elül a vihar, és a felnőtteknek megint igényük lesz rá, hogy valakit szeressenek. De ott van egy tinédzser fiú, aki a rövid élete alatt a szüleit nézve mindössze annyit tanult a szerelemről, hogy az nagyon fáj.
Csak abban bízhatunk, hogy Pécsi Ildikó képes lesz úgy irányítani a család széttört hajóját, hogy mindenki a lehető legkevésbé sérüljön…

Cikkünk itt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.