Alig várom, hogy elkezdődjön az űrturista-toborzás! Én biztosan az elsők között leszek, aki útnak indul. Világéletemben arról álmodoztam, hogy elhagyom a sztratoszférát – mint Sandra Bullock a Gravitáció című filmben – és letekintek a kozmosz általunk ismert legszebb kék bolygójára, a Földre.
Furcsa egy planéta ez. Arról híres, hogy minél messzebbről nézed, annál szebb. Ebből következik, hogy ahogy közelítesz felé, egyre több olyan dologgal találkozol, amit szíved szerint elkerülnél. Tonnányi űrszemét kering körü-lötte, a levegője szennyezett, a talajon pedig egy olyan furcsa faj él, amelyik ahelyett, hogy élvezné a paradicsomi körülményeket, mindent megtesz annak érdekében, hogy tönkretegye a környezetét.
Egy új bolygó új reményekkel kecsegteti az űrutazót. Oda talán kizárólag olyanok mennek majd, akik vigyáznak a törékeny egyensúlyokra, akiknek fontos lesz, hogy olyan állapotban adják át az utódaiknak a földet, ahogy megkapták. Akik megbecsülik a szomszédjukat, akik nem megváltoztatni és elpusztítani akarják a környezetüket, hanem azzal szinkronban élni. Utópia? Meglehet. Én mégis hiszek benne, hogy az új Föld nem csak távolról lesz szép, hanem testközelből is.
Csak remélni tudom, hogy még az én életemben feltérképezik ezt a csodálatos és titokzatos bolygót, ahol azt mondják: csak pislákol a fény, vagyis örök félhomály van. Tökéletes! Legalább nem látszanak a ráncaim sem!
(Cikkünket itt olvashatja)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.