Vélemény: felhők felett

Úgy vélem, valahol mindkettő egyformán igaz. Mindannyian egy sajátos világban élünk, melybe csak kevés embernek engedünk betekintést. Olyan személyeknek, akiknek bizalmat szavazunk, hiszünk őszinteségükben, minden örömünket és bánatunkat meg akarjuk velük osztani.

Nem számít a kor, nem számít a múlt, nem számít, hogy mások mit gondolnak róla. Mindent elsöprő, végtelen érzelem ez, mely rózsaszín ködbe burkol és apró felhőként követ – remé­nyeink szerint – életünk végéig. Ez a felhő olykor könnyzáporokat és viharokat hoz, majd váratlanul elapad a könny forrása, jön a napfény, és csillogóvá varázsolja napjainkat, hogy később ismét beboruljon az égbolt.

De vajon meddig tarthat egy olyan rózsaszín köd, amelyet valaki folyamatosan el akar oszlatni? A válasz igazán egyszerű: addig, amíg a felek egyformán hisznek a másikban, és biztosak saját és egymás iránt érzett feltétlen szeretetükben, szerelmükben. Ezek az alapjai annak a felhőtlen boldogságnak, amelynek reményében örök hűséget fogadnak egymásnak az ifjú párok.

Vera és Ádám esetében egybekelésről ugyan még nincs szó, de kívánom, hogy feledve a múltat, nem törődve a külvilággal, kitartsanak egymás mellett. Hiszen egy őszinte kapcsolatot még a rosszindulatú intrikák, névtelenségbe burkolózó ismerősök sem tudnak megrendíteni. Aki igazán szerelmes, az mindig a napos oldalon jár.