„Amikor idejöttünk a Kárpát-medencébe, a románok ellopták a lovainkat” – szól a régi, politikailag meglehetősen inkorrekt vicc, amely helyett lassan kezdhetünk új poénokat kieszelni.
Románia ugyanis már nem a legutáltabb nemzet a magyarok számára, hanem az ukrán. Hogy pontosan mi bajunk van keleti szomszédunkkal, az nem igazán világos. Mondjuk a borscsot én sem csípem, de ez még nem elég ahhoz, hogy megbélyegezzem valamelyik Klicsko fivért. Csúnya pofont is kapnék érte.
Szóval szegény ukránok jól megkapták tőlünk, gondolom, most fő is a fejük két kormánydöntés és néhány vérbe fojtott tüntetés közben. Talán ennél is meglepőbb viszont, hogy a felmérésben részt vevő derék honfitársaink kiket szeretnek a legjobban! No nem, egyelőre még nem Iránt vagy Azerbajdzsánt – pedig gőzerővel dolgoznak rajta odafent –, hanem Ausztriát.
Igen, az előbb csúnya pofaszakállal, majd azóta csúnya bankokkal „gyarmatosító” Ausztriát. Oké, hogy a magyar igencsak feledékeny, és már rég a múlt ködébe veszik, hogy 166 éve még kardot ragadtak ellenük ősapáink, de azért akkor is furcsa.
A kedves sógorok ugyanis tudtommal annyira nem rajonganak értünk, sőt, mi a számukra afféle értelmezhetetlen keleti népség vagyunk csupán. Ennél azért reálisabb Németország és Svájc imádata, hiszen előbbitől a pénz jön, utóbbiakat pedig hazánk lányai kényeztetik örömmel.
Persze amíg ember él a Földön, addig az egyik szomszéd utálni fogja a másikat. Később pedig még tovább is lehet ezt fejleszteni, csak érjük meg! Én például úgy szeretnék odakiáltani valakinek a Holdon, hogy: te bunkó, marsi paraszt! No igen, valami sosem változik.
