Vélemény

Vélemény: Hol vagytok, cimborák?

Hofmeister Zoltán

Létrehozva: 2014.01.09.

Korda Györgyöt a baloldal miniszterelnök-jelöltjének! Így szavaztak olvasóink a Borsonline-on. Második helyen Kálmán Olga, az ATV újságírója, míg a harmadikon Gyurcsány Ferenc végzett.

Hol vagytok, cimborák? Semmi sem hiányzik, csak én! – mondja a győztes táncdalénekes. Persze mindenféle politikai felhang nélkül. Énekszóban. Az első mondat ugyanis Gyuri bácsi egyik közkedvelt slágere, míg a második a Bocsánat, hogyha kérdem címû nótájának egyik sora.

A szavazás végeredménye teljes siker. Mert ugye, nagyítóval kutakodva sem találnánk Korda Györgynél alkalmasabb jelöltet. Vegyük csak sorjában! Gyuri bácsi példás családi életet él. Klárikája nemcsak a színpadon van vele, hanem már a stúdióban is. Már ha éppen pókerversenyt közvetítenek. És ha már a pókerben király, néhány parti megnyerésével az államadósságot is lejjebb szoríthatja.

És ami talán ennél is fontosabb: az EMeRTon-díjas magyar énekes több mint öt évtizedes pályafutással a háta mögött ismertebb kis hazánkban, mint az összes politikus pereputtyostul.

Programjáról még vajmi keveset hallottunk, de kit érdekel. A sokszor szótagolva szájba rágott lózungokat úgysem tartják be választott képviselőink. Gyuri bácsi ígérgetések nélkül is népszerű. Az volt, most is az, és nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy a jövőben is az legyen.

Hogy nem profi politikus? Ugyan már! Legalább profi. A szakmájában. Mert neki az is van. Hogy lesöprik a színről a koncra ácsingózó ingyenélők? Gyuri bácsi ekkor sem esik majd kétségbe. Mosolyogva felbaktat a színpadra, megigazítja elegáns öltönyét és mosolyogva dalolni kezd: Visszatérek én, hiába űzöl el… 

(Cikkünket itt olvashatja)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191040_auto_resized.jpg
origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714973110
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192009_auto_resized.jpg
life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191489_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714973110
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek