Vélemény

Vélemény: Szülők

Sütő Dániel

Létrehozva: 2013.12.27.

Világhíres sportolók, előadóművészek, írók – olyan köztiszteletnek örvendő hírességek, akikre egyesek pénzük, mások a tetteik miatt néznek fel. Pedig egyáltalán nem is olyan biztos, hogy jó dolog ünnepelt példaképnek lenni.

Követőik az összes lépésüket figyelik, ezért minden percben tökéletesnek kell lenniük. De ők is csak emberek, és tartalékaik végesek. Érthető tehát, hogy nekik is ugyanúgy szükségük van példaképekre, akikre felnézve újra erőt meríthetnek ahhoz, hogy tökéletesek legyenek.

Csakhogy senki sem tökéletes, még az imádott példaképek sem. Elég az embernek csak azt végiggondolni, hogy élete során hány olyan figura volt, akire felnézett. Saját esetemből kiindulva arra következtetek, hogy az első emlékek az óvodás kor környékéről származhatnak, amikor is az ember fiának az apja, lányának pedig az anyja az idolja. Aztán ahogy haladunk előre az időben, úgy változik az ember érdeklődése és úgy lesz más az első számú példakép: nekem autóimádó kisiskolásként Ayrton Senna, kosárlabda-rajongó tiniként Shaquille O’Neal, szoknyabolond fiatal felnőttként pedig Casanova volt a példaképem.

Viszont, ha most kéne nyilatkoznom követett idolt illetően, komoly bajban lennék, hiszen – a szoknyabolondság ugyan még mindig tart – most már azért mégsem török Casanova babérjaira. De akkor kire lehet felnézni ma?

Úgy hiszem, manapság már igencsak híján vagyunk azoknak az embereknek, akikre büszkén követendő példaként lehet tekinteni. A nagy gondolkodók és az igazi sztárok sorra hagyják itt az árnyékvilágot. Olyan új csillagok, akikre bátran nézhetünk fel, már nem vagy csak nagyon ritkán születnek. Így azokhoz a példaképekhez kell fordulni, akik soha nem hagyják cserben az embert: a szülőkhöz. Nélkülük senkik nem lennénk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714985413
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188940_auto_resized.png
metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714985413
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189873_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek