De elfogadom, a parkolóőr felvételin nem követelmény se a zene szeretete, se a tévénézés, az újságolvasás. Mondjuk, fogalma sincs róla, ki az a Lang Györgyi. Meglátja az ingyenes parkolásra jogosító igazolványt a szélvédőn, és felmerül benne a gyanú: ezt bizony hamisították!
Most tekintsünk el attól, hogy ugyanez a gyanú húszmilliós Mercedesek láttán nem merül fel benne, mert egy húszmilliós Merci gazdája is lehet mozgássérült, bár nem jellemző. Mi a teendő? Büntetni, már az első gyanúra! Ennél sokkal súlyosabb esetekben - mondjuk emberölésnél – a gyanút először az érintettel kell közölni, azután lehetőséget adni a védekezésre, s bizonyítani, hogy bűnös, addig pedig ártatlannak kell tekinteni. Nem úgy, ha parkolásról van szó! Ott a bűnösség vélelme érvényesül, bizonyítson a megbüntetett!
Bizonyítana is szegény, csakhogy a kerekes székével még a magasságos ügyintézőig sem jut el. De lám, van még a világon emberség, kifárad az ügyintéző. S közli, hogy addig is vegyen az érintett parkolójegyet, amíg kiderítik, jogosult-e az ingyenparkolásra. Nem fordítva, hogy majd akkor fizessen, ha kiderült, hogy hamisított, nem! S ha nem fizet, hanem vitatkozik, három nap után emelik a tétet.
Hasonlóképp járt egy kedves ismerősöm. Azt mondja, megvárja, amíg közmunkára ítélik. De csak olyanra ugyebár, amihez nem kell a lába. Lang Györgyinek is ezt javaslom. Megígérem: tudósítunk a parkolóőröknek adott ingyenkoncertjéről!
Ki itt a rokkant? Már úgy értem, agyilag.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.