Vélemény: Lamantin

Örültem a végeredménynek, bár, hogy ki kerül az első helyre, számomra mindegy. A lényeg az, akad, akiben van még bizodalmunk, ideig-óráig. Mert a közvélekedés szerint se szomszédban, se barátban nincs. Pedig ez nem igaz. Egyetlenegy valakiben, önmagunkban nem bízunk eléggé.

Gyerekként még tudtam ellenpéldát mondani. A szov­jet–magyar 6-0-ra gondolok, és nem kudarcként. 1986-ban járt az idő a bérházak felett, ahol éltünk. Lamantinéknál néztem a meccset, apja sört vett, anyja Traubisodát. Azért náluk, mert Lamantinnak – egyedül az évfolyamból –, volt már aláírása Détári Dömétől.

Ez szerencsét hoz, mondta, és darab ideig így is volt. Szerencsét hozott előtte már a hollandoknál (2-1), a brazil meccsen (3-0). Mondjuk a szovjetek ellen nem annyira. De Lamantin a 90. percben csak legyintett: lépjünk túl ezen! Apja a hűtőben kotorászott. Anyja zokogott, hogy apa nem bírja a kudarcokat és ennyi sörtől hányni fog. Vagy verekedni. És akkor, ameddig még lehet, inkább a hányást választaná.

Lamantin nem tépte össze az aláírást. Megvan neki ma is, a gyerekei ágya felett lóg. Van mellette egy Gera, két Nyilasi és egy Dzsudzsák. A srácok fociznak, meccs előtt végigsimítják kezüket a négy játékos névjegyén.

Nemrég készült egy tanulmány arról, hogy Jézus magyar volt. Arról most nem szólnék, hogy korábbi, tudományos értékű források, mint például a Biblia, nem pontosan ezt írják. Ha mégis magyar volt, előbb-utóbb kiderülne más is. Például az, hogy a jóisten is magyar.
Az viszont már nem lenne jó. Mert nehéz bízni olyan istenben, aki önmagában is alig bízik.

(Cikkünket itt olvashatja)