A magyarok életminősége elérte a béka seggét a nemzetközi tanulmányok megállapítása szerint. A szakértők arról beszélnek, hogy azonnali szemléletváltás szükséges.
Azt javasolják, hogy az egyre nehezebb mindennapokat inkább fogjuk fel új kihívásként, amit még nagyobb erőbedobással és kellő optimizmussal le lehet küzdeni. Magyarán mondva azt tanácsolták, hogy ha már úgyis nagy kanállal habzsoljuk a feketelevest, akkor legalább vágjunk hozzá jó pofát.
Valóban igaz a meglátás. Tényleg annyi borzalom és keserűség van a világban, hogy meg kell tanulni mosolyogva venni az akadályokat még akkor is, amikor a legnehezebb. De hogy mosolyogjanak azok a szülők, akik mindennap olajban sült kenyeret adnak gyerekeiknek vacsorára, miközben ők mákos tésztáról és rántott húsról álmodoznak?
Minek örüljön az a kisnyugdíjas, aki végigdolgozta az életét, ma pedig magának, nem a kutyájának vásárolja a csirkefarhátat? Miért legyen boldog az a friss diplomás, aki sokévnyi tanulás után a nagybetűs életbe kiszabadulva a gyorséttermi krumplisütés, a pultozás és az ingatlanközvetítés közül választhat?
Az ő helyükben mégis kinek lenne kedve mosolyogni? Szerintem senkinek.
Megkerestük a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárságot, hogy a véleményükről érdeklődjünk. Szerintük – a felmérés megállapításaival ellentétben – a magyar lakosság újra bizalommal tekint a jövő felé, ami a rezsicsökkentésnek, a nyugdíjak, illetve a reálbérek növekedésének, a munkanélküliség csökkenésének és a foglalkoztatás emelkedésének köszönhető. Én pedig kínomban már nem tudok mást tenni, csak mosolyogni. Vigyorogva etetik meg velünk a feketelevest.
