Tízezer perc: Orbán Viktor és a becsület

A baj csak az, hogy nála a becsület mindig megmarad az elvek szintjén, a gyakorlatban már nem forszírozza. Azt hirdeti Trafikország vezére, hogy szemben Európával, mi már legyőztük a válságot – erről hosszan beszélt a minap az egyik legtekintélyesebb nyugati lap hasábjain –, de az állítása alátámasztására elsorolt számok közül egyetlen egy sem felel meg a valóságnak.

(2010-ben nem 1,8 millió adózó volt, hanem a duplája, és ma sem annyi van, amennyit mondott, nem annyi 2010-ben és 2013-ban sem az államadósság, stb., stb.) Azt ugye nem hihetjük, hogy a mi hazánk miniszterelnöke felkészületlenül ül le interjúra egy kri-tikus világlap újságírójával. Azt sem szívesen hinném, hogy az emberei képtelenek összeszedni az alapvető számokat, amelyekről előre tudni, hogy fölmerülnek, sőt a Főnök biztosan hivatkozni akar rájuk.

Ha mégis így van, kirúgni mindet, aztán lemondani! Ha egyik mentőkörülmény sem áll fönn, akkor a becsületes Vezér nem mond igazat. Az pedig baj, mert akkor mi lesz a becsülettel, meggyőződéssel, a szolgálattal, és főleg, mi lesz az országgal? Ezek persze a hosszú távú következmények.

Holnap viszont majd azt olvassuk a világ lapjaiban, hogy az Orbán által mondott számok nem igazak, leírják majd melléjük az ok-adatolt, hivatkozásokkal alátámasztott igaziakat, és felteszik a kérdést, hogy a magyar miniszterelnök miért akarja becsapni ilyen primitív módon a világot. A mamelukok meg hörögnek, hogy már megint bántják a magyart, pedig csak egy pökhendi, nagyotmondó magyar politikust leckéztetnek, de ezért is a mi pofánkon ég majd a bőr.