Tízezer perc: Orbán Viktor és a becsület

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 21. 09:00
A miniszterelnök gyakran hivatkozik a becsületre. Igaza van, mert tisztességes, hatékony politika nem létezhet mély meggyőződés, erős hit és a szolgálat őszinte vállalása nélkül. Ezek pedig nem létezhetnek becsület nélkül!
Pallagi Ferenc

A baj csak az, hogy nála a becsület mindig megmarad az elvek szintjén, a gyakorlatban már nem forszírozza. Azt hirdeti Trafikország vezére, hogy szemben Európával, mi már legyőztük a válságot – erről hosszan beszélt a minap az egyik legtekintélyesebb nyugati lap hasábjain –, de az állítása alátámasztására elsorolt számok közül egyetlen egy sem felel meg a valóságnak.

(2010-ben nem 1,8 millió adózó volt, hanem a duplája, és ma sem annyi van, amennyit mondott, nem annyi 2010-ben és 2013-ban sem az államadósság, stb., stb.) Azt ugye nem hihetjük, hogy a mi hazánk miniszterelnöke felkészületlenül ül le interjúra egy kri-tikus világlap újságírójával. Azt sem szívesen hinném, hogy az emberei képtelenek összeszedni az alapvető számokat, amelyekről előre tudni, hogy fölmerülnek, sőt a Főnök biztosan hivatkozni akar rájuk.

Ha mégis így van, kirúgni mindet, aztán lemondani! Ha egyik mentőkörülmény sem áll fönn, akkor a becsületes Vezér nem mond igazat. Az pedig baj, mert akkor mi lesz a becsülettel, meggyőződéssel, a szolgálattal, és főleg, mi lesz az országgal? Ezek persze a hosszú távú következmények.

Holnap viszont majd azt olvassuk a világ lapjaiban, hogy az Orbán által mondott számok nem igazak, leírják majd melléjük az ok-adatolt, hivatkozásokkal alátámasztott igaziakat, és felteszik a kérdést, hogy a magyar miniszterelnök miért akarja becsapni ilyen primitív módon a világot. A mamelukok meg hörögnek, hogy már megint bántják a magyart, pedig csak egy pökhendi, nagyotmondó magyar politikust leckéztetnek, de ezért is a mi pofánkon ég majd a bőr. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.