Vélemény

Vélemény: Pató-land

M. Kovács Róbert

Létrehozva: 2013.06.18.

Jómagam nem jártam az Egybesült Államokban, de köztudott, hogy az odaátról sugárzott tévécsatornákon szereplő karcsú, sportos emberek ott a kisebbséget jelentik.

A többséget a tévét vödörnyi fagylalt mögül bámulók és óriási hamburgereket lebirkózók alkotják. Hogy az amerikai szörnyű egészségtelenül élő népség, azt tudjuk, de hogy már mi, magyarok is alig több mint két kilóval vagyunk soványabbak náluk, az elkeserítő.

Nem mondom, hogy én nem tettem az átlag emeléséért. Másfél év alatt 10-12 kilóval gyarapítottam ­fizi­kai kiterjedésemet. Amióta megemberesedtem, az orvosok több kezdődő egészségi ártalom kialakulására ­fel­hívták a figyelmem. Nem mintha nem venném észre, hogy a halak kopoltyús légzési technikáját igyekszem a dobhártyámmal alkalmazni, amikor fellépcsőzöm a harmadikra (magyarul: a fülemen is veszem a levegőt).

Na, akkor életmód-változtatás kell! – érlelődött meg bennem. És hogy rögtön be is bizonyítsam, milyen mélyen gyökereznek a magyarság reflexei, tett azóta sem követte az elhatározást. Ha csak az nem, hogy egy kis mozgásnál több energiát pocsékoltam sírásra, miszerint: „én szegény, nincs időm testem karbantartására”.
Ráadásul a haza költője is adja alám a lovat. Petőfi már 1847 novemberében megadta a feloldozást Pató Pálon keresztül minden lustának:

Ő magyarnak születék,
S hazájában ősi jelszó:
„Ej, ráérünk arra még!”

Vagyis nem tehetek róla, hogy tohonya barom vagyok, ez együtt jár a honfisággal. De ha megmozdulna minden magyar, aki hozzám hasonló, halálhoz vezető kényelembe ringatja magát, húsz év alatt megállíthatnánk a nemzeti elzsírosodást. Tehát mozgásra fel! Holnaptól. Ha mégsem, akkor holnaputántól. Vagy másnaptól kezdve... 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715079910
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195955_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meglepő helyről érkezhet a pofon: sajátjai lökhetik a villamos elé Karácsony Gergelyt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715079910
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194095_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715079910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715079910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715079910
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek