Már megint ezek a mocskos anyagiak… Hát nem unják még az emberek? Turkálni? A másik zsebében?
Bizony, nem. Tetszik vagy sem: ilyen kicsinyes az istenadta nép. Tudni akarja, mégis hová gurulnak a pénztárcájából a fránya forintok. Amelyeket a közgazdasági szakzsargon egyszerűen úgy nevez: közpénz. Ízlelgessük kicsit – szigorúan nyelvtanilag – a szót. Közpénz. Van itt ugyebár egy birtokos szerkezet, amely világossá teszi: itt arról a pénzről van szó, amely a közé.
Tehát nem a Nagykaréj Kft.-é, nem a Futakocsi Zrt.-é – és nem is Kovács Ákosé, a mostanság oly szemérmes ikoné. Akinél rendesen beindult a banzáj, hiszen immáron nem csak egy Kossuth-díj büszke tulajdonosa. Az a megtiszteltetés is érte, hogy a közpénzből működtetett közrádiónak szignálokat komponálhatott. Ilyeneket: tá-ti-táátáám vagy mondjuk ti-tá-ti-tááám.
De vajon mennyit is kóstál nekünk, földi halandóknak egy-egy ilyen remekmű? Hát ez képezi mostan a nagy hallgatás tárgyát. Sem Ákosnak, sem az MTVA-nak nem akaródzik színt vallani. Naná, hogy az egyszeri ember azt gondolja: ha ezek titkolódznak, akkor itt valami bűzlik. Na, persze, a pénznek nincs szaga. Igazi kis magyar sztori ez.
Teljességgel lehetetlen helyzet, de azért én elképzelem Axl Rose-t, a nagypofájú rocksztárt, amint közrádiós szignált komponál, majd az őt faggató riporternek nyilatkozik. „Tudod, haver, összedobtam néhány igazán dögös dallamot. Mondom, haver, tényleg üt a cucc, és igen, haver, kaszáltam vele néhány milliót. Hogy mennyit? Kérdezd a menedzseremtől, haver!”
Axl menedzsere köpné az összeget, az tuti. Csakhogy ez itt Magyarország. A történet pedig Ákosról szól. Úgyhogy csak őt kérhetjük: beszéljen hozzánk, mondja újra el, hogy a világ botrány.
