Tíz éve még nem volt ennyire ismert és népszerű hely, de mostanság akár ötvenen is sorban állnak, hogy lefotózzák egymást, hétvégenként pedig akár 100 ember is várakozhat egy-egy ikonikus fotó elkészítésére.
A szikla a gravitációt meghazudtoló módon nyúlik a táj fölé, és olyan látszatot kelt, mintha bármelyik pillanatban letörhetne.
A látszat ellenére az idők kezdetétől így áll, és mára igazi fotóponttá vált: a valamivel több mint 2 méter hosszú nyúlványon barátok és családtagok pózolnak együtt.
De nem csupán a különleges szikla miatt szoktak ide ellátogatni. A sziklához vezető túra miatt is, ami körülbelül három-négy órát vesz igénybe egy vad tájon keresztül, ami végül elvezet a gyönyörű kilátást nyújtó sziklához, ahonnan meg lehet csodálni a Mount Woodson hegygerincét, San Diego megye egy részét, és a délibábszerű Csendes-óceánt.
Ugyanakkor érdemes úgy készülni, hogy a Potato Chip Rock felé vezető útvonalon nincs lehetőség ivóvizet venni, ahogy illemhely sem. Ennek ellenére évente legalább 400 000 túrázó keresi fel a San Diego-i nyitott természetvédelmi területet.
A sziklát 2017-ben Steve Vaus Poway polgármestere április 1-i bolondok napi tréfaként is felhasználta. Egy akkori Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy a szikla egy része letört, és "bizonyítékként" csatolt is róla egy photoshoppolt képet. Vaus azt is leírta, hogy a szikladarab az alatta lévő Poway-tóba zuhant, de biztosította az olvasókat arról, hogy helikopterrel visszaszállítják, és kevesebb, mint egy óra múlva vissza is ragasztják.
„A javítást a világhírű ragasztószakértő, Dr. Lirpa Sloof, a Kelet-Finnországi Egyetem Viscoelastics Iskola emeritus elnöke fogja felügyelni" – áll a történetben. És ha eddig nem esett le volna a tréfa mindenkinek, a végére még odabiggyesztette: "Nincs kétségem afelől, hogy a Potato Chip Rock erősebb lesz, mint valaha, és sok bolondok napján fog még készen állni a látogatók fogadására."
Miután sokan megosztották a hamis történetet a közösségi médiában, jócskán akadtak, akik beugrottak a tréfának.
Voltak, akik megkérdezték a parkolóőrt, hogy az ösvény nyitva van-e még, egy polgár pedig e-mailt is küldött Vausnak, amiben azt javasolta, hogy a városnak csökkentenie kellene a vízdíjakat, ahelyett, hogy pénzt fordítson a szikla megjavítására.
(Forrás: californiathroughmylens.com, Wikipedia)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.