A mai napon, szerdán a Lufthansa LH1686-os, menetrend szerint 9 óra 20 perckor érkező müncheni járata nem tudott leszállni a cívisvárosi légikikötőben a ködös, párás időben – írja a haon.hu.
Ahogyan az a Flightradar24 portál információiból kiderült, a repülőgép megkísérelte a leszállást, majd átstartolt és több kört is megtett a repülőtér környékén.
A próbálkozások után azonban Budapest felé vette az irányt, ahol végül 10 óra 8 perckor landolt.
Korábban Király Tamás, a Debreceni Nemzetközi Repülőtér ügyvezetője a haon.hu-nak azt nyilatkozta, a stratégiai terveik között szerepel egy új műszeres leszállító rendszer, amely megoldást nyújthatna arra, hogy a repülőtér bármilyen időjárási körülmény között használható legyen. Elmondta: "Nem titok, hogy a ködös napok kihívást tudnak számunkra jelenteni. Szerencsére az elmúlt időszakban viszonylag kevés olyan járatról tudok beszámolni, ami nem tudott leszállni vagy elindulni innen a repülőtérről. De ez egy ismert probléma számunkra, amit szeretnénk megoldani."
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.