Monet eddig sosem látott tavirózsás festményét bocsátják árverésre

Monet
PUBLIKÁLÁS: 2023. november 01. 09:15

Claude Monet impresszionista festőművész korábban kiállításon nem szereplő alkotása kerül árverésre novemberben New Yorkban - jelentette be a Christie's aukciósház.

Az árverési ház becslése szerint a Le bassin aux nymphéas (Tavirózsás tó) című kép több mint 65 millió dollárért (23 milliárd forintért) kelhet el. A két méter széles alkotás Monet híres, tavirózsákat ábrázoló sorozatába tartozik. 1917 és 1919 között készült, a művész kései munkái közé tartozik. Monet hasonló, tavirózsás festményei a világ nagy múzeumaiban láthatók – írja az MTI.

Monet egész életében tanulmányozta a színeket és a fényt, ezzel a festményével "a természet mulandóságának dinamizmusát és szépségét ragadja meg, felfedezve a múló hangulatot, az évszakra jellemző virágzást, a víz mélységét és a fény tükröződését" - idézte a Christie's közleményét a CNN online kiadása.

Monet tavirózsás gyűjteményéből már korábban is kerültek festmények árverésre Forrás: AFP/Doug Kanter

Az árverési ház tájékoztatása szerint a festmény egy család tulajdonában volt az utóbbi több mint ötven évben. Az alkotást korábban még soha nem állították ki, és nem bocsátották árverésre sem. A Monet-festményre november 9-én, a Christie's XX. századi munkákból rendezett New York-i aukcióján lehet licitálni. 2018 májusában Monet egy tavirózsás képe 84,7 millió dollárért (30 milliárd forintért) kelt el a Christie's árverésén.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.