A legbájosabb őszi túra Füreden

túra
PUBLIKÁLÁS: 2023. november 04. 08:10
A Balaton, a magyarok tengere nyáron a legfelkapottabb nyaralóhely, ám sokan nem is tudják, milyen csodálatos túrákat tartogat magában ősszel. A barnuló levelek, az őszi illatok és az avar mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az év leghangulatosabb kirándulását élhessük át. Íme Balatonfüred legszebb túraútvonala! 

Aki szeret sétálni, természetben lenni, túraútvonalat követni, annak mindenképp ki kell próbálnia egyszer a Füredi Ősz elnevezéssel rendelkező szervezett túrát.

Amit elöljáróban tudni kell róla

A túrára nevezni kell, amit a Balatontúra honlapján tudtok megtenni. Az ideiről sajnos lemaradtunk, de szerencsére a Kiránduló szerzője szemfülesebb volt, és tud mutatni nekünk egy kis ízelítőt a programból. Több táv áll rendelkezésünkre: 10,20,30 és 37 kilométeres útvonalak közül lehet választani, azonban mindegyik az Aracsi Népházból Indul. A tájékozódást a kijelölt útvonal mellett egy térkép segíti, amit a helyszínen adnak.

Ha ügyesek vagyunk, gyümölcsöket is gyűjthetünk az út során

Mivel a túra a Balatonfüred körüli erdőben van, ezért sok növény és gyümölcs található útközben. Az egyik ilyen a Borókabogyó, ami nem csak egészséges, de lekvárt is tudunk belőle készíteni.

Borókabogyó Füreden Forrás: kirandulo.reblog.hu

Koloska-völgyi vadaspark

A kirándulásunk nem ér véget a gyönyörű fákkal, cserszömörce bokrokkal és gyümölcsökkel, ugyanis a túra közben útba esik a Koloska-völgyi vadaspark, amit egész évben ingyen lehet látogatni. a Parkban sok fajta állat él: őz, szarvas, muflon, és különböző madarak.

Szarvasbika a Koloska-völgyi vadasparkban Forrás: kirandulo.reblog.hu

Frissítőpont étellel, itallal

A Koloska-völgyben nem csak a vadaspark nyújt egy kis szusszanásra időt, hanem az önkéntesek által ellátott "frissítőpont" is, ahol étel és ital segíti a feltöltődést. A völgyben található még a Koloska-forrás is, amit étkezés után meg lehet tekinteni.

Koloska-forrás Forrás: kirandulo.reblog.hu

Ezután durvul a helyzet, irány felfelé!

Az eddig barátságos kis túra egy picit bekeményít, sok-sok lépcsőfok és meredek utak következnek, de amit a hegy tetején lehet látni, azért megéri a kevés gyötrelem. A recsek-hegyi Noszlopy Gáspár kilátóra felérve ráláthatunk Tihanyra is, ami még ilyen távolról is elképesztően szép.

Tihany a Noszlopy Gáspár kilátóból Forrás: kirandulo.reblog.hu

Ezután a túra lefelé fog vezetni, már nem lesznek meredek hegymenetek, de még hosszú út várhat ránk attól függően, hogy melyik útvonalat választottuk. Láthatjuk még az út lefelé vezető részén Balatonfüred házait, a Szent Mihály templom romjait, a Lóczy-barlangot, a Tamás-hegyi keresztet és sok-sok gyönyörű balatoni panorámát.
Részletesebben a Kirándulón olvashattok tovább erről a kiruccanásról.

A túra tehát rengeteg látnivalót foglal magába, ezért egyszer mindenképpen megéri nevezni rá. Ha nem bírod kivárni a jövő évet, akkor a jó hír, hogy a Balatontúra csapata téli túrákat is szervez, ezért megéri figyelni a honlapjukat.

Forrás: kirandulo.reblog.hu

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.